A Fidesznél eleve bárki jobb lenne, de Magyar még egy csodalény is, úgyhogy kuss

Gondolom, akkor innentől úgy kell emlékezni, hogy én az elmúlt másfél évben kritikátlan rajongással, zajos hőbörgéssel ráerőltettem Magyar Pétert az ellenzékre.

Simicska Lajost is el lehet számoltatni, de most azért nem ő a rosszfiú Vona Gábor szerint, aki a megújult Vona7-ben Stumpf András kérdéseire válaszolt. A Jobbik elnöke szerint szabadabb országra lenne szükség, mert most fullasztó a légkör, komolyan gondolja, hogy 2018-ban le tudják győzni a Fideszt, és a Budapest Pride-ot sem biztos, hogy betiltaná, mondván aki büszke akar lenni arra, hogy homoszexuális, annak szíve joga. A közszeméremsértést viszont büntetné.
Megújult a Vona7, a korábbi alákérdezős Pörzse-interjúk helyett ezentúl különböző, Jobbikhoz nem kötődő újságírók kérdezik majd hétről hétre Vona Gábort, mindezt pedig vágatlanul nézhetik meg az érdeklődők. Az első adásban Stumpf András, lapunk főmunkatársa kérdezte a Jobbik pártelnökét, ahogy ezt korábban már maga is beharangozta.
Julius Evolával kezdődő beszélgetés hamar lejutott oda, hogy mi fér bele egy néppártba – Vona Gábor szerint például sok minden, az összefogó kapocs viszont az a sokféle nézőpontban, hogy mindannyian hazafiak és szeretik az országot.
Stumpf András azon kérdésére, hogy a 2006-ban randalírozók is hazafiak-e, Vona Gábor azt mondta: mai szemmel, az akkor megélt kontextus nélkül nehéz megítélni az ügyet, a gyújtogatást vagy a felborogatott kukákat. 1956-ban még lőttek is a pesti srácok – tette hozzá, de forradalomnak azért nem nevezné azt, ami 2006-ban volt, viszont népharagnak igen, ami szerinte éppen ezért több volt, mint utcai zavargás.
Budaházy György kapcsán azt mondta: a köztörvényes bűncselekményekért felelni kell, de szerinte abszurd terrorizmusnak nevezni ennek kontextusát, hiszen ma már sajnos ismerjük a valódi terrorizmus.
Vona Gábort kérdezte a Jobbik néppártosodásáról is Stumpf András, a pártelnök ennek kapcsán rögtön leszögezte, hogy ő maga nem is szereti ezt a kifejezést, mert azt sugallja, mintha csak politikai trükk lenne. Ezzel szemben – hívta fel rá a figyelmet – az elmúlt három évben egyenes vonal figyelhető meg a Jobbik politikájában. Ő maga ezt úgy fogalmazta meg, hogy kamaszból átléptek a felnőttkorba.
A Jobbik elnöke beszélt arról is, hogy komolyan gondolja azt, hogy le tudják váltani a Fideszt 2018-ban. Mindezt azzal indokolta, hogy az időközi választások is azt mutatják: a többség kormányváltást akar, és mindig odahúz, ahol megvan a siker esélye. Szerinte az a cél, hogy bebizonyítsák: ők azok, akik erre képesek, és akkor a tömeg őket fogja választani.
A népszavazás kapcsán azt mondta: veszélybe került Orbán Viktor politikája, érvénytelenség esetén – ahogy David Cameron megtette egy számára kudarcos referendumot követően – Orbán Viktornak is le kellene mondania. Stumpf András azon kérdésére, hogy miért neki, azaz Vonának nem? A Jobbik elnöke azt mondta: ők csak tavaly javasolták a népszavazást, azóta viszont más elhaladt efelett az idő, és most jobb lett volna, ha inkább az alaptörvényt módosítják, már csak azért is, mert nem biztos, hogy a kvótakérdést egyáltalán még napirenden van.
Saját felelőssége kapcsán annyit mondott: azt el tudja ismerni, hogy anno nem merült fel bennük az alaptörvény-módosítás lehetősége. De szerinte most más a helyzet a kormány ugyanis „a menekültpolitikába menekül”: ezzel tematizál, és tereli el a figyelmet az ország súlyos gondjairól.
Szóba került a Kovács Béla-ügy is, ennek kapcsán Vona arról beszélt: az egész tejútrendszerben ő várja a legjobban, hogy végre vége legyen az ügynek, mondja ki a bíróság, hogy kém vagy nem kém, és ezt követően ő tudni fogja, mi a dolga. Stumpf András azon kérdésére, hogy nem volt-e gyanús számára, amikor anno a Kovács-villában egy Svetlana nevű nő szolgálta fel neki a csirkeszárnyat, Vona azt mondta: mi lett volna gyanús abban, hogy egy párttársa felesége csirkeszárnyat készít.
Az mindenesetre kiderült, hogy Vona Gábor valójában nem szereti a csirkeszárnyat, és csak udvariasságból ette meg, de megígérte: ha legközelebb valaki csirkeszárnnyal kínálja, előtte meg fogja kérdezni az illető előéletét.
A Fidesz amikor liberálisból konzervatívra váltott, egy piaci rést töltött be. De van-e most piaci rés azon politika számára, amit a Jobbik képvisel? – érkezett a következő kérdés, mire Vona Gábor azt mondta, hogy igen. Szerinte sokan akarnak szabadabb országot, mivel ez most egy „fullasztó ország”, fullasztóvá tette Orbán. Szerinte ez az igény túlmutat a jobb-bal felosztáson. Vona szerint elfelejtődött az élni és élni hagyni elv, a fideszes kis gömböc pedig mindent maga alá akar gyűrni.
Stumpf András Simicska Lajos elszámoltatásával kapcsolatos érdeklődéséra a Jobbik elnöke leszögezte: bárkit el lehet számoltatni, de ma „nem Simicska Lajos Voldemort”. Sőt: Vona úgy látja, hogy mivel Simicska manapság normális árakon vesz részt a közbeszerzéseken, így még kifehérítő hatása is van. A politikus elmondta: kíváncsian várja az ügy végét, mert ha azon az áron, amit ajánlott, nem Simicska nyer, azt mindenképpen meg kell majd magyaráznia a kormánynak. Vona szerint ez izgalmas lesz: „kérek egy kávét” – mondta.
Zárásként Stumpf András azt kérdezte Vona Gábortól: ha csak egyetlen dolgot tilthatna be, akkor melyiket tiltaná: a Budapest Pride-ot vagy a burkát és csadort? Vona Gábor először visszakérdezett, hogy muszáj-e válaszolni, végül azt mondta: nem biztos, hogy betiltaná a Pride-ot. „Azt gondolom, hogy ha valaki a homoszexualitását meg akarja élni, akár még büszke is akar lenni rá, szíve joga” – fogalmazott. A közszeméremsértést, a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekedeteket viszont büntetné.
A burkáról azt mondta, hogy bízik benne, hogy ez Magyarországon nem lesz politikai kérdés, mert megmarad az ország monokulturális jellege.