Heisler András, a Mazsihisz elnöke arról nyilatkozott a HírTV Magyarország élőben című műsorának, hogy a menekültválságot elsődlegesen a politikusoknak, kormányoknak és az Európai Uniónak kell megoldania. A Mazsihisz álláspontja szerint a menekültek kérdését szabályozottan, ellenőrzötten és humánusan kell kezelni. A szélsőséges iszlám komoly kockázatot jelent, ugyanakkor szerinte szét kell választani ezt kérdéskört a háborús országokból menekültekétől.
Egész Európában magas az antiszemitizmus és ennek a mértéke nő – mondta Heisler. Hozzátette, az antiszemitizmus elleni küzdelem és a holokauszt emlékezete fontos vállalt célok, ugyanakkor a zsidó identitás nem ennyi, hiszen ez egy több ezer éves, gazdag gondolkodási-, tanulási- és életmód.