Audi A6-ossal távoztak Budapestről a párizsi Bataclanban mészárló terroristák

2016. szeptember 27. 08:55

Az már korábban ismert volt, hogy a párizsi terrortámadások elkövetői közül többen Magyarországon keresztül, a migránsok között elvegyülve érkeztek Európába. A Magyar Idők most részletesen beszámolt arról, hol szálltak meg a terroristák, és hogyan távoztak Salah Abdeslam, a merényletek operatív vezetőjének segítségével Nyugat-Európába.

2016. szeptember 27. 08:55

A párizsi és brüsszeli merényleteket elkövető terroristasejt egyik operatív vezetője, Salah Abdeslam háromszor is járt Magyarországon a támadásokat megelőzően, a Magyar Idők most cikket közölt az utolsó útjáról.

A lap úgy tudja, a magyar hatóságok belga és francia jogsegélykérelmekre végzett felderítő munkája megállapította, hogy a merényletek elkövetői közül több mint tíz tartózkodtak vagy utaztak át Magyarországon 2015 júliusa és novembere között, és sikerült rekonstruálniuk is a történteket.

A Magyar Idők információ szerint 2015 szeptemberében három, az Iszlám Állam által kiképzett férfi érkezett a balkáni migrációs útvonalon keresztül: az algériai származású 29 éves Omar Mostefai és 28 éves Samy Amimour, valamint a marokkói 23 éves Foued Mohamed-Aggad. Budapestre utaztak, ahol egy szír embercsempész segítségével foglaltak szállást a zuglói Grand Park Hotelben. A hotelbe hamis útlevéllel,  Jamal Salah, Fooad Moosa és Husein Alkhlf néven jelentkeztek be. Szeptember 16-ig tartózkodtak a hotelben, és gyakorlatilag ki sem mozdultak a szobáikból, kapcsolatot feltöltőkártyás telefonokon keresztül tartottak társaikkal, amiben rendszeresen cserélték a kártyát.

Szeptember 16-án a Keleti pályaudvarhoz mentek, ahol  egy közismert pénzátutalási rendszeren keresztül ezer eurót vettek fel (egészen konkrétan Omar Mostefai), amit Salah Abdeslam belgiumi bűntársa utalt a számukra. Szeptember 17-én a Magyarországra érkező Abdeslam és a három férfi 14 óra 40 perc körül találkozott a Keleti pályaudvar parkolójában, ahol rövid ideig beszélgettek, de nem sokkal később Abdeslam már a Rákóczi út 30. alatti Hotel 30-ban tartózkodott, ennek bizonyítéka a férfi tartózkodási engedélyének másolata. Ezt követően este 10 óra körül Abdeslam visszament a Keleti pályaudvarhoz egy Audi A6-os autóval, felvette a három férfit és elindultak Ausztria felé – írja a lap.

Omar Mostefai, Samy Amimour és Foued Mohamed-Aggad hajtotta végre a ataclan színházbeli mészárlást a párizsi terrortámadások estéjén.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2016. szeptember 28. 06:49
A TEK max. a kormany parancsara civil szervezeteket basztat, esetleg kismacskakat szed le fakrol, tobbre nem kepes: a kormanyhuseg nem helyettesiti a szakertelmet, a fideszes kontraszelekcio sajnos mindenhol arat.
thymian
2016. szeptember 27. 16:23
Ez meg egy Magyarországi menedékkérő, aki valószínűleg embert akart csempészni. Ingyen utazhatnak, nem volt gond elmenni Ásotthalomra a tesvírekért. https://www.facebook.com/laszlo.toroczkai/photos/pcb.625026431011987/625023647678932/?type=3&theater
files32
2016. szeptember 27. 14:01
Azt az Ódit nem Lézerjanitól kapta a tenorista?
Matolcsy szajhája
2016. szeptember 27. 13:42
RuszkikHaza Budapest mostanában ideális helynek tűnik terrorista szervezkedéshez... :( Régebben is. Ki emlékszik a nemzetközileg körözött Carlosra? Vagy dietmar clodora?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!