A Budapesti Rendőr-főkapitányság március 4-én közölte, hogy nyomozást rendeltek el a február 23-án az NVI-nél történtek miatt. A rendőrség a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Február 23-án kisebb tömeg jelent meg az NVI Alkotmány utcai épületének kapujánál, arra várva, hogy a Kúria honlapján megjelenjen az a végzés, amely megnyitja az utat egy újabb népszavazási kérdés benyújtása előtt a vasárnapi boltzár ügyében. A kérdést végül elsőként egy magánszemély, Erdösi Lászlóné tudta leadni, megelőzve Nyakó István MSZP-s képviselőt; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több „kopasz férfi” akadályozta politikusukat. A Fidesz elhatárolódott a történtektől, míg ellenzéki pártok szerint diktatúrákba illő bűncselekmény történt.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) először Erdösiné népszavazási kérdését hitelesítette és az MSZP-ét elutasította, a Kúria azonban április 6-án megváltoztatta az NVB döntését és hitelesítette Nyakó István népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét. A bíróság szerint ugyanis Erdősi Lászlóné az NVI előterében tartózkodó, a szocialista politikust akadályozó csoport jogellenes magatartása miatt tudta leadni elsőként kérdését. Az Országgyűlés a kormány javaslatára április 12-én visszavonta a boltok kötelező vasárnapi zárva tartására vonatkozó törvényt.