A szekértoló kifejezést értékeljük már át
A fővárosi liberális értelmiséget pedig csókoltatom, remélem még sok ilyen jó ötletük lesz, hogy miként rúgják tökön magukat.
Az, hogy a kereskedőház vezetői és munkatársai sok esetben a külügyminiszter futsalos cimborái, illetve a Fideszhez kötődő holdudvar, nem jelentheti azt, hogy nem nyomoznak az ügyükben.
Hatmilliárd forintos mínuszt termelt tavaly a Magyar Nemzeti Kereskedőház. Ráadásul úgy kerül ennyibe, hogy kereskedelemfejlesztési szempontból nem hoz látványos eredményeket, írta meg az Index.
Szerintem a kereskedőház működése ma már a kormány egyik állatorvosi lovává vált, ami jól mutatja a Fidesz-kormány működésképtelenségét.
Véleményem szerint felháborító, hogy hiába jelent meg rengeteg leleplező cikk, és hiába szólalt már meg több ellenzéki párt is a kereskedőház teljesen alkalmatlan vezetéséről, mégis folytatják a közpénzek elégetését, és a haverok kifizetését az adófizetők pénzén. Ráadásul már bűncselekmény gyanúja is felmerült a Questor-ügy kapcsán, az ügyészség, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a rendőrség azonban nem tesz semmit.
Felszólítom a kormányt, hogy ne szabotálja tovább a kereskedőházak milliárdos veszteségének kivizsgálását, tárja fel az okokat, majd ezt követően hajtsa végre a szükséges személyi és szervezeti változtatásokat. Az, hogy a kereskedőház vezetői és munkatársai sok esetben a külügyminiszter futsalos cimborái, illetve a Fideszhez kötődő holdudvar, nem jelentheti azt, hogy nem nyomoznak az ügyükben.