Elítélt személyt választottak Gyömrő polgármesterének

2016. augusztus 29. 10:48

Több mint négyezer szavazattal nyerte Gyenes Levente Zoltán eddigi polgármester a vasárnapi időközi polgármester-választást Gyömrőn. Gyenest az ítélőtábla áprilisban jogerősen elítélte adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt, de a közügyek gyakorlásától nem tiltották el, így továbbra is választható maradt.

2016. augusztus 29. 10:48

Az előzetes eredmények alapján Gyenes Levente Zoltán (Gyömrő 2000 Kör) kapta a legtöbb voksot a Pest megyei Gyömrőn vasárnap tartott időközi polgármester-választáson – közölte a település jegyzője késő este az MTI-vel.

Varga Ernő tájékoztatása szerint Gyenesre 4610-en voksoltak, míg a további két jelölt közül Horváth István Attila (független) 1258, Kovács István (Magyar Munkáspárt) 88 szavazatot kapott. Az adminisztratív teendők még zajlanak, így a hivatalos választási részvétel egyelőre nem ismert – tette hozzá.

A több mint 17 ezer lakosú városban tartott időközi önkormányzati választás előzménye, hogy Gyenes Leventét a Szegedi Ítélőtábla április 20-án bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért 9 hónap, 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet; a bíróság a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el. Az úgynevezett „számlagyáras” perben Gyenes Levente hetedrendű vádlott volt.

A hatályos jogszabályok szerint a képviselő-testületnek méltatlansági eljárást kellett volna indítania polgármestere ellen, ezt nem megvárva Gyenes május 31-én benyújtotta lemondását. Távozását indokolva akkor egyebek mellett azt mondta az MTI-nek: a történtek miatt nem kívánta kellemetlen helyzetbe hozni a – Gyömrő 2000 Kör kilenc képviselőjéből, valamint egy fideszes, egy jobbikos és egy MDF-es tagból álló – képviselő-testületet, amelynek jelezte, hogy újra indulni fog a megmérettetésen, mivel a közügyek gyakorlásától nem tiltották el. 

Kiemelte: lemondásával lehetőség nyílik arra, hogy a gyömrői lakosok a megismert információk birtokában döntsenek arról, alkalmasnak tartják-e továbbra is a város irányítására.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Elszámoltatás
2016. augusztus 29. 21:24
A holokauszt a történelem legnagyobb hazugsága. Németország nem bűnös a második világháború miatt és Adolf Hitler volt az egyetlen államférfi a világon, aki azt a judeoplutokrata veszélytől megmenthette volna, újra felszabadítva az egész földkerekséget - írja könyvének ajánlójában a világhírű zsidó ! hegedűművész és karmester fia. https://kuruc.info/r/56/153299
Elszámoltatás
2016. augusztus 29. 21:24
Figyelem, csak idézem egy könyvből, nem tagadok :) Menuhin szerint a holokausztnak valójában csak néhány tízezer zsidó áldozata volt. Most a svájci bíróságok nagy kínban vannak, mert egy svájci születésű zsidót kellene bíróság elé állítani holokausztrelativizálás miatt, írja a német portál.
Elszámoltatás
2016. augusztus 29. 21:22
Ibolyka tiborka az Amazont is betiltja Magyarországon?:) https://kuruc.info/r/56/153299
Elszámoltatás
2016. augusztus 29. 21:22
Fentiek alapján kijelenthető hogy Hazánk jelenleg szésőséges, elnyomó zsidó gyarmat! Ahol elképesztő módon tiporjál el a szólásszabadságot! Eközben Svájcban Most vannak igazán nagy kínban a svájci bíróságok: Yehudi Menuhin fiát kellene előállítani holocáfolás miatt „Az évszázad földrengését” okozta Yehudi Menuhin fia, Gerard Menuhin azzal, hogy könyvet írt „az emberi történelem legnagyobb hazugságáról”, a holokausztról „Mondd el az igazat és szégyenítsd meg az ördögöt” címmel, amelyet már árul az Amazon könyvküldő világhálózat. https://www.amazon.co.uk/dp/193778729X
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!