A Magyar Idők értesülései szerint Nyakó István lesz az MSZP kommunikációs igazgatója. A politikus 2002-ben már ellátott hasonló feladatokat, akkor a párt fraciójának szóvivője volt.
Szerdán eldől az is, hogyan alakul át az MSZP frakciója. Az új frakcióvezető Tóth Bertalan lehet, akivel kapcsolatosan köztudott, hogy az új pártelnök, Molnár Gyula örülne, ha fontos szerepet kapna. Általános frakcióvezető-helyettes Burány Sándor lehet, míg a költségvetési bizottság elnöki posztját Mesterházy Attila kaphatja meg – írja a lap. Erről a frakció szerdán szavaz, de a Magyar Idők legfrissebb cikkében azt írja: az MSZP elnöksége keddi ülésén már elfogadta az új frakcióvezetési modellt.