A MI KÖZÖS HETEDIK AJTÓNK
Különös, olykor valóban félelmetes utak vezetnek a mítoszok üzeneteinek megközelítéséhez, értéséhez mert: „Az igazság /aléthia/ eredeti értelmében elrejtetlenségében, felfedettségében, feltárultságában nyilvánul meg, magukat a dolgokat jelenti, ami megmutatkozik” (Martin Heidegger)
Mert: „Platón mitikus hőse, a pamphülai Ér, biztosan tudna nekünk mesélni a Léthéről, s arról is, hogy a tudás emlékezés (anamnészisz)…Platón nyomán Európa filozófiai gondolkodása évszázadokon át az emlékezés és az emlékezet tartományában kereste az igazságot.” (G. Fodor Gábor)
Filozófia, festészet, zene
Gyenge Zoltán saját bevallása szerint zenét hallgat (például Bachot), miközben a mitológiáról írt elemzésein dolgozik. A „Kép és mítosz” második kötetében ugyanezzel a munkamódszerrel folytatja elemzését, mint az elsőben és az olvasóknak is ajánlja a zenét, a zene kiváltotta nonverbális üzeneteket. Amik, ugye, összerímelődnek a témáival, mert a kreatív gondolkodás már csak ilyen, és így hathat Szókratésztől a máig (igen, akár Gyenge Zoltánig – véli a recenzens), a filozofikus gondolatok (hipotézisek), összekapcsolódnak a festészet remekeivel a jó zenék ölelésében.
Nem lubickolás ez egy mítoszok nélküli korban, amikor végül is az ősi mitológiák hozzánk is szóló kódjainak a megfejtésére törekszünk. „A mítosz – szemben a fogalmi gondolkodással – képekben, történetekben való elbeszélés, vagy láthatatlan festmény, ami a már idegőrlően és dögletesen unalmassá vált fogalmi gondolkodással szemben egy olyan alternatívát kínál, amelynek segítségével – ha létünket valós élménynek fogjuk fel – mindazt felmutathatjuk, amit megszólaltatni érdemes” – olvashattuk Gyenge Zoltán első kötetében. Az Ér-mítoszból kiindulva (Christoph Jamme nyomán) foglalja össze a lényeget, a mítosz axiómáját: „Cselekvés és elmesélés. Csak mond és mutat, de nem határoz meg semmit, nem nyújt fogalmat az érzésnek.” Hasonlatosan működik, mint a szabad asszociációink kaotikus (mégis-) rendje elalvás előtt, vagy ébredés után az ébrenlét és az álom mezsgyéjén.
Vagy? – el egészen a kierkegaardi Vagy-vagy-ig? Vagy azon is által és innen? (Schelling és Goya, Caravaggio és Jung, Nietzsche és Magritte művei, amikor képzeletünkben találkoznak). Mert a mítosztól nem lehet/kell szabadulni, ma sem, ebben a mítosztalan és mítoszokat pusztító posztmodernnek mondott konzumkorban sem lehet szakítani velük. Mert a mítoszaink bennünk vannak, hatnak reánk, hisz saját bevallása szerint szerzőnk sem választotta az Ér mítoszát könyve vezér- /Ariadné/ fonalául, maga a mítosz választotta őt. Mégis olyan nehezen definiálható, mi a mítosz. Erósz, Prométheusz, Sziszüphosz, Nárcisz, Dionüszosz és a többiek… a vágy, a fájdalom, a küzdelem, az egzisztencia, a szenvedély és a téboly örök gomolygásának titkai? A szimbólumok a Léthén innen és túl, fenn az Olümposzon és zömmel alatta, hol a tehetetlen/telhetetlen emberek és a hozzájuk oly hasonlatos istenek sorsának végtelen változatokban ismétlődő eseményei zajlanak. „ Ez (a mítoszok üzenete) vezet vissza a természet szívéhez, ahhoz az organikus elragadottsághoz, amelyet a múltban a görög már átélt, de ha jól figyelsz, és megfelelően cselekszel, akkor rá fogsz jönni: minden a jelenben történik. És ez minden igaz mitológia első és egyben végső tapasztalata.”- figyelmezteti olvasóit Gyenge.