Világgazdaság: Simicska kizárása miatt szabhat ki büntetést az EU

2016. június 01. 08:30

2015-ben kitiltották Simicska Lajos cégét, a Közgépet a gönyűi kikötő felújítását célzó közbeszerzésből. A Világgazdaság úgy tudja, hogy emiatt most az Európai Bizottság ellenőrei azt javasolják: a támogatás negyedét, másfél milliárd forintot fizessen vissza a magyar állam, mivel szerintük nem megfelelő a gyakorlat, ahogy a Közgépet eltiltották.

2016. június 01. 08:30

Másfél milliárd forintot fizethet vissza a magyar állam, miután az Európai Bizottság ellenőrei megvizsgáltak a gönyűi kikötő fejlesztését célzó, nagyrészt uniós támogatásból létrejött beruházás közbeszerzése körüli ügyet – írja a Világgazdaság. Mint ismeretes, ez volt az a közbeszerzés tavaly, ami miatt Simicska Lajos cégét, a Közgépet nem csak ebből az eljárásból zárták ki, hanem hamis adatszolgáltatás miatt három évre minden közbeszerzésből.

A tavaly februárban a miniszterelnökkel látványosan szakító volt szövetséges, Simicska Lajos cége, a Közgép adta be a legjobb ajánlatot a kikötőfejlesztésre, azonban vetélytársai megtámadták a pályázatot. A Közgép egyik beszállítója, egy szerb cég pontatlan adatokat adott meg egy hajófedélzet méretéről. A Közgép szerint ők csak továbbították az adatokat, a törvény viszont tulajdonképpen lehetőséget ad rá, hogy bármilyen apró hiba miatt évekre eltiltsanak egy céget a közbeszerzésektől.

A Közgép perre vitte az ügyet, ahol először úgy tűnt, sikeresen támadják meg a döntést: azt akarták elérni, hogy amíg nincs jogerős határozat, addig indulhassanak közbeszerzéseken, azonban ezt végül nem sikerült elérniük a bíróságon. A közbeszerzést végül a az A-Híddal és a Swietelskyvel együtt a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cége nyerte egyébként.

Az Európai Bizottság ellenőrei azonban nem találták megfelelőnek a magyar gyakorlatot: szerintük míg nincs jogerős bírósági határozat, addig a néhány négyzetméteres baki legfeljebb alkalmatlansági ok lehet, de nem tekinthető hamis információnak – írja a Világgazdaság. Ezért az ellenőrök 25 százalékos korrekciót javasolnak, ami azt jelenti, hogy a 6,89 milliárd forintból, 94 százalékos uniós támogatás mellett megvalósult projektre kapott pénz negyedét, 1,6 milliárd forintot kell visszafizetnie a magyar államnak.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2016. június 01. 11:55
Más FIDESZ/DSZ MAFFIA hír: http://alfahir.hu/hatalmas_osszeget_szakitott_a_kaszinobizniszbol_andy_vajna
Morgen
2016. június 01. 11:17
"Mint ismeretes, ez volt az a közbeszerzés tavaly, ami miatt Simicska Lajos cégét, a Közgépet nem csak ebből az eljárásból zárták ki, hanem hamis adatszolgáltatás miatt három évre minden közbeszerzésből." Hát, igen ! A szemkilövetőt is megjutalmazták, ő is divergálta kicsit a konvergenciát. Ilyen ez az EU, lesz még ilyenebb is.
lilla
2016. június 01. 11:05
Ez nem az az eset volt, hogy szabalytalan volt a Kozgep alvalalkozoja (amiert ugyebar tenylegesen a fovallalkozo, azaz a Kozgep felel)? Akkor most mi is a gond? Az, hogy nem hunytak szemet a szabalytalansag felett a Kozgep javara? Miert is kellene veluk kivetelezni?
Tintamin
2016. június 01. 10:28
Mert az egyik haver cége helyett a másik haverét tömjük ki EU-százmilliárdokkal. Mit nem ért ezen az EU???????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!