Két és fél milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy munkaerő-kölcsönzésre épülő budapesti bűnszervezet, az ügyben húsz gyanúsítottat hallgattak ki – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint az ügyben – amely nem kapcsolódik a nemrég leleplezett, győri központú, szintén adócsaló bűnszervezethez – egy fővárosi őrzésvédelmi, vagyonőri és futárszolgálati feladatokat ellátó munkaerő-kölcsönző bűnszervezetet fedtek fel.
A fővállalkozó társaságok a feladatok teljesítésével alvállalkozókat bíztak meg. A bűnszervezet irányítói az alvállalkozók alá további cégeket szerveztek: a munkaerő-kölcsönző cégekhez bejelentették a dolgozókat, és külön erre a célra alapított vállalkozásokon keresztül kivették a pénzt, nehogy a munkaerő-kölcsönzők bankszámláin pénzmozgás legyen. Az áfával is csaltak. A készpénzben felvett pénz egy részét adózatlan munkabérként borítékban kiosztották, a másik részéről pedig az irányítók rendelkeztek. A bűnszervezet titkos irodát tartott fent, és profi, külföldi szerverről működő informatikai hálózat kiépítésével próbálta elrejteni feketekönyvelését – jegyezték meg.