„Ritka pillanat ez a magyar parlamentarizmus modern kori történetében, mert az ellenzék egy része is megszavazta ezeket az intézkedéseket” – hangsúlyozta a kormányfő az M1 tudósítójának kérdésére válaszolva. „Egy-egy ilyen esemény csodaszámba megy” – tette hozzá.
Szerinte azzal, hogy sikerült módosítani az alkotmányt, és sikerült a terrorellenes törvényt is elfogadni, „megadták a magyar hatóságoknak azokat a jogosítványokat, amelyekkel eséllyel veszik fel a harcot a terrorista akciókkal és fenyegetettségekkel”.
„Ez egy nagy pillanat Magyarország számára, mert úgy érzem, hogy tegnaptól a kormány jóval nagyobb eséllyel tudja garantálni az ország polgárainak biztonságát, mint ahogy eddig tette” - hangsúlyozta a kormányfő. A kormány ezzel „minden eszközt megkapott a magyar parlamenttől, ami egyébként Európában természetesnek számít, annak érdekében, hogy megvédje állampolgárait” – mondta Orbán.