Továbbra is marad a szigor
A közlemény hangsúlyozza: a médiatanács a jogkövetkezmények kiszabásakor minden esetben egyedileg mérlegeli az ügy összes körülményét, és a fokozatosság, arányosság és ismételtség figyelembe vételével állapítja meg a konkrét szankciókat. Az NMHH közleménye arra is kitér, hogy a médiatanács rendszeresen ellenőrzi, megfelelnek-e a jogszabályoknak a reggeli műsorok.
Jelenleg is folyamatban van két eljárás a Music FM Önindító műsorának két adása miatt, a múlt héten bírságban részesült a Tilos Rádió 7Térítő című műsora, a Sláger FM-re az említett e heti szankciót szabták ki, a Class FM-nek pedig a mostani döntéssel együtt öt adás miatt kell bírságot fizetnie – említik meg.