A kölcsönös felelőtlenség rendszere működik az egészségügyben

A baloldali Political Capital és a Friedrich-Ebert Stiftung rendezésében egészségügyi esélyegyenlőtlenségekről beszélgetett három szakértő: Baraczka Mariann, a Gyurcsány-kormány volt egészségügyi szakállamtitkára; Kovácsy Zsombor, az Egészségbiztosítási Felügyelet volt elnöke (2006-2009), valamint Sinkó Eszter egészségügyi menedzser, aki bal és jobboldali kormányoknak is adott tanácsokat. A kerekasztal ürügye egy frissen publikált tanulmány volt, mely szerint 2013 óta nem jut hozzá megfelelően a lakosság az egészségügyi ellátáshoz.

Baraczka Mariann mindjárt meg is válaszolta, hogy jogász szemmel miért: az információs aszimmetria miatt a lakosságot nem megfelelően tájékoztatják. De egyébként is eleve egyenlőtlen esélyekkel indulnak a társadalom különböző csoportjai, hiszen mindenkinek a más és más a mikrotársadalmi közege – mutatott rá. 

„Az egy lottó, hogy ki, melyik kórház közelébe születik”

Gyorsan lecsapott erre Kovácsy Zsombor és elnevezte a társadalmi közegből eredő egyenlőtlenségeket egészségügyön kívüli egyenlőtlenségnek, aztán indítványozta: foglalkozzunk azzal az egyenlőtlenséggel, ami az egészségügyből belülről jön. Szerinte ugyanis nem működnek a sztenderdek az egyes intézményekben, ezért „az egy lottó, hogy ki, melyik kórház közelébe születik”; és ugyanígy a hálapénz jelensége is ebbe a kategóriába sorolható, mert itt a kapcsolatrendszer számít, ami szintén véletlenszerű és a rendszer belső logikájából ered. 

Sinkó Eszter ennél azért összetettebben magyarázta az egészségügyi egyenlőtlenség fogalmát. Szerinte van például az anyagi különbségek szintje, amely sok helyen megjelenik: „nem csak a gyógyszerek kiváltásánál, hanem ott is, hogy fizikailag nem tudnak eljutni orvoshoz”. Itt a fő probléma, hogy hivatalosan „hiába térítésmentes maga a beavatkozás, az embernek mégis fizetnie kell” – hangsúlyozta. Ennél azonban van egy lényegesebb egyenlőtlenség, mégpedig a térségi hozzáférést illetően, amire egy jó példa, hogy ahol betöltetlen háziorvosi körzetek vannak, ott az hat a halálozási mutatókra. De ugyanígy létezik intézményeken belüli egyenlőtlenség – folytatta Sinkó –, ez főleg a kapcsolatrendszereken keresztül működik: akiknek megfelelőek a kapcsolatai, azok jutnak hozzá a legjobb orvosokhoz.

A betegeket munkadarabként jelentik le a kórházaknak

Ebből eredt Dankó Anna újságíró-moderátor kérdése: „honnan tudhatnánk egyáltalán ki a jó orvos?” Kovácsy szerint leginkább sehonnan, hiszen nem csak, hogy nincs erről semmiféle tájékoztatás. A rendszer tulajdonsága, hogy nem derülhet ki erről semmi. „A betegeket ugyanis mint a munkadarabokat jelentik le a kórház felé, és ha esetleg meghalnak, akkor a kórházi osztályok és főorvosok egymásra mutogatnak.” Teljesen fragmentálódott a rendszer és „mindenki csak a részfeladatok kipipálásával foglalkozik” – fogalmazott élesen a közgazdász.

„A betegeket ugyanis mint a munkadarabokat jelentik le a kórház felé”

A tájékoztatást illetően is a kipipálás működik – ezt már Baraczka Mariann mondta, majd példálózott: kirakják a tájékoztatót, amely mindenféle összefüggéseket és szakszavakat tartalmaz. Ezzel a gyakorlattal szemben azonban teljesen eltérően kellene tájékoztatni a fiatalkorúakat, a romákat vagy a gyengén látókat. De nem csak a tájékoztatás, az orvosi teljesítmény mérése esetében is jóval hatékonyabb módszerekre volna szükség: „minőségi indikátorokat kellene alkotni, amelyek alapján az egymáshoz hasonló egészségügyi intézmények teljesítményét össze lehet hasonlítani”. Mégpedig olyan mutatók mentén mint a műtét utáni szövődmények vagy a kórházi fertőzések száma – tette hozzá Baraczka.

Ezeket az indikátorokat azonban – vette át a szót Sinkó Eszter – az állami szerepvállalás miatt nem lehet létrehozni. A menedzser szerint az állam korábban sem tudott megfelelni a feladatának a szolgáltatásokat illetően, azonban amióta az állam elvette az intézményigazgatás jogát is, újabb szerepkört vállalt, amelyet nem tud ellátni. Ugyan – jegyezte meg Sinkó – „a központi előírásokat jelenlegi jogosultságaival már meg tudná hozni a kormány”, de mégsem hozta meg őket. A menedzser példaként a helyes kézmosás előírását hozta fel, amelyet azzal az indokkal nem fogadtak el, hogy még nem tart ott az egészségügy szervezeti kultúrája. 

„A minőségmérés bolsevik trükk, csakúgy mint a hatásvizsgálat”

Az állami szerepvállalás kritikájának Kovácsy sem tudott ellenállni. Szerinte „a jelenlegi érdekviszonyrendszer nem termeli ki magából az egészségtudatos polgárokat”, sokkal inkább a birka attitűdöt preferálja. Például nem hozzák nyilvánosságra az előnytelen egészségügyi adatokat, holott nem csupán bemutatni kellene, hanem el is kellene magyarázni az embereknek, hogy mit mutatnak a számok, mégpedig mindenki képzettségének és befogadóképességének megfelelően – hangsúlyozta Kovácsy Zsombor.

A közgazdász arra mutatott rá, tisztán „a közgazdasági racionalitás alapján oda jutunk, hogy a kórházban az időseknek meg kellene halniuk az ellátórendszerek tehermentesítése érdekében”. Ennek az ellenpontját kéne megteremteni, egy plurálisabb irányítású rendszerrel, ám jelenleg minden irányítási hatalom az egészségügyi tárca kezében van, így az államtitkár rátermettségétől függ minden. Kovácsy szerint egy érdekütköztetésekre alapozott rendszernél nagyobb lenne a fejlődési lehetőség ebben a tekintetben. 

„A közgazdasági racionalitás alapján az időseknek meg kellene halniuk az ellátórendszerek tehermentesítése érdekében”

A kormánykritikus hangvételre egy újabb lapáttal rátett a hallgatóságból kiszóló Weltner János sebészorvos, aki szerint „a minőségbiztosítási rendszert azért nem vezetik be, mert az rámutatna az egészségügyből való forráskivonás következményeire”. Sinkó Eszter azonban ezzel nem teljesen értett egyet, szerinte főleg azért nem merik bevezetni a minőségmérést, mert „a magyar orvosok munkájának eredményessége igen gyatra”. Ugyanakkor szerinte igaz az, hogy akiknek van felelősségük, mert tehetnének a rendszer jobbításáért, nem tesznek, így „a kölcsönös felelőtlenség rendszere működik”.

Kovácsy ezzel kapcsolatban szarkasztikusan megjegyezte: „A minőségmérés bolsevik trükk, csakúgy mint a hatásvizsgálat”. Ez a kijelentés nagy derültséget okozott a közönségben. A közgazdász ezután komolyra fordítva a szót hozzátette: a kormánynak hosszú távú befektetésként kell tekintenie a minőségbiztosításra.