Szijjártó: Még Bill Clinton sem sértegetheti a magyarokat

2016. május 17. 11:50

Magyarország szabadságát azok a magyar emberek harcolták ki, akik most demokratikusan döntöttek az országuk jövőjéről. Az, hogy ez a döntés Bill Clintotnnak nem teszik, „nem elég ok arra, hogy az egykori amerikai elnök így sértegesse őket” – reagált Szijjártó Péter Bill Clinton hétvégi kampánybeszédére.

2016. május 17. 11:50

A külgazdasági és külügyminiszter szerint senki, még Bill Clinton volt amerikai elnök sem engedheti meg magának, hogy sértegesse a magyar embereket.

Szijjártó Péter arra reagált, hogy Bill Clinton kijelentette: a lengyelek és a magyarok az Egyesült Államoknak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis elegük lett a demokráciából, és tekintélyelvű diktatúrát akarnak.

A Mandiner által is közölt videó szerint az Egyesült Államok volt elnöke egy hétvégén tartott kampánybeszédében azt mondta: Lengyelország és Magyarország most úgy döntött, hogy a demokráciával túl sok a baj, ezért Putyin-féle vezetést akar.

A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében közölte, hogy Magyarország szabadságát a magyar emberek harcolták ki, magyarok tízezrei adták életüket szabadságáért. A magyar nép szabadságküzdelmének ilyen módon való lebecsülése elfogadhatatlan – fogalmazott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: nyilvánvalóan Bill Clinton is tudja, hogy a magyar emberek demokratikus parlamenti választásokon döntöttek Magyarország jövőjéről. „Lehet, hogy a magyar emberek döntése nem tetszik Bill Clintonnak, de ez nem elég ok arra, hogy az egykori amerikai elnök így sértegesse őket”.

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
he-he
2016. május 17. 18:22
Hajrá Clinton,vesszen a csuti patkány.
Drágha Márió
2016. május 17. 15:09
Amilyen az adjonisten,olyan a fogadjisten:"Aki nekem puszipajtás,annak én aranykoma,de aki velem 7szentség,annak én Qrvaisten!"
doncamillo
2016. május 17. 14:08
..És most józan voltál,vagy csak már impotens lettél, Billi fiú????!:-))))))
bookmark
2016. május 17. 14:02
Az angoloknál is kitört a demokrácia megint. https://youtu.be/j8D6aFFsjY4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!