A szekértoló kifejezést értékeljük már át
A fővárosi liberális értelmiséget pedig csókoltatom, remélem még sok ilyen jó ötletük lesz, hogy miként rúgják tökön magukat.
Olyan határozati javaslatot nyújtottak be a szocialisták a parlamentnek, amely garantálná, hogy egy eredményes népszavazáshoz hasonlóan 3 évig ne lehessen újabb törvényt alkotni a vasárnapi zárva tartásról.
Határozati javaslatot nyújtott be az MSZP arról, hogy 3 évig – amennyi ideig egy népszavazás eredménye is kötelezné a parlamentet – ne lehessen újra törvényt alkotni a vasárnapi zárva tartásról, illetve ne lehessen módosítani a múlt héten elfogadott jogszabályon – írja az Index. A portál szerint a szocialisták a hétvégén döntöttek úgy, hogy csapdát állítanak a Fidesznek annak érdekében, hogy jogosan folytathassák az aláírásgyűjtést a boltzár kapcsán is, mert így könnyebben gyűlnek a szignók a másik két ellenzéki népszavazási kérdés, a földügy és az állami bérplafon kapcsán is.
Az Index kitér arra, hogy ezután három forgatókönyv következhet, és mindhárom kellemetlen helyzetbe hozhatja a Fideszt: ha a Fidesz megszavazza a javaslatot, akkor az ismét jelzi: az MSZP sikere a zárva tartás visszavonása, ráadásul feszültséget generálhat a kormánypártokon belül is; ha a Fidesz leszavazza a javaslatot, akkor az MSZP joggal mondhatja majd, hogy szükség van egy kötelező érvényű népszavazásra; és amennyiben tárgysorozatba sem veszik a kormánypártok a javaslatot, akkor a szocialisták szintén tudnak majd arra hivatkozni, hogy a Fidesz később bármikor bevezetheti újra a vasárnapi boltzárat.