Rogán: Nem volt közünk a kopaszokhoz

2016. április 12. 13:20

Rogán Antal az Egyenes Beszédben elismételte, amit a vasárnapi boltzár eltörlésének bejelentésekor már elmondott, viszont határozottan kijelentette, hogy nem volt közük a népszavazás szabotálásához.

2016. április 12. 13:20

Rogán Antal volt az Egyenes Beszéd vendége hétfő este. A miniszter Kálmán Olga kérdéseire elismételte a kormány korábban ismertetett álláspontját: a vasárnapi munkavégzés tilalma a kereskedelmi szektorban nem okozott hátrányt, hanem inkább pozitív eredményeket hozott. Ugyanakkor Rogán szerint nem sikerült elfogadtatni az emberekkel a változást, leginkább a magyar nőkkel. Ezért döntött a kormány a boltzár eltörlése mellett.

Kálmán Olga többszöri kérdésére Rogán leszögezte: a Fidesz nem próbálta akadályozni a népszavazási folyamatot az ügyben, és nem volt közük az NVI épületénél megjelent kopaszokhoz, akik megakadályozták a szocialista Nyakó Istvánt kérdésének leadásában. Hozzátette: mindenképpen értékelték volna a vasárnapi boltzár egy esztendejét, nem függött ez a szocialisták befogadott népszavazási kérdésétől.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. április 13. 14:28
Ezekkel a kopaszokkal Mindig baj van, baj van, Amióta Nyakó fején - Nem haj, vaj van.....
Mindjárt
2016. április 13. 05:39
"Rogán: Nem volt közünk a kopaszokhoz" Ez a zsideszpatkány nem csak hazug hanem ostoba is. Mindenki tudta, hogy ezek kubatov köztörvényes kopaszai voltak. Ezek az egysejtüek csak erőszakra alkalmasak. Fogadok, hogy el se tudták olvasni mi volt azokon a cédulákon amiket a kezükbe nyomtak :D
Mich
2016. április 12. 22:50
Az atv persze itt is ferdít - náluk ez a normalitás...
liberálzöld.
2016. április 12. 21:30
Menj az anyádba Tóni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!