Rámutatott: 21 éve nem volt ilyen sztrájk, 1995-ben tartottak utoljára ekkora nagyságrendű munkabeszüntetést. A szerdai nap üzenete az összetartozás és a szolidaritás volt – mutatott rá a szakszervezeti vezető, hozzátéve: a munkabeszüntetést négy konföderáció és 26 ágazati szakszervezet támogatta, és számos civil szervezet fejezte ki szolidaritását.
Kérdésre Gallóné azt is közölte: valószínű már jövő héten tárgyalóasztalhoz ülnek az oktatási államtitkársággal. Egyelőre új akciót nem szerveznek, nagyon erősen a tárgyalásokra szeretnének koncentrálni – jegyezte meg. Hozzátette: bár az ország nem állt le öt percre, de több társszervezet tartott szolidaritási akciót. A Dunaferrnél öt percre beszüntették a munkát és sok helyen kitűzték a kék szalagot a szolidaritás jeleként – mondta.
További felvetésre kitért arra is, hogy a PSZ-nek van akcióalapja, de ezt a februári tüntetésre gyakorlatilag teljesen felhasználták. Ebből azok részesülhetnének, akik szakszervezeti tagok. Ugyanakkor a pedagógusok nem ezt az egynapi kieső bért számolgatták – jegyezte meg.
A sztrájkhoz egyébként csatlakoztak baloldali parlamenti pártok is, mint az Együtt, a DK, az MSZP és az LMP – írja az Origo.