A klub szerdán hivatalos honlapján közölte, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság elutasította az FTC-vel szemben álló egyik csoport hatósághoz intézett panaszát. A határozat szerint a hatóság megállapította, a Fradi-szurkolók mint csoport nem tartozik az erre vonatkozó törvény által védett csoportok közé.
Kimondta azt is, hogy a szabályozás szerint a labdarúgó sportszervezet és szurkolói között speciális kapcsolat áll fenn, a sportszervezet a saját szurkolói által elkövetett cselekményekért maga tartozik fokozott felelősséggel, ami akár pontlevonás is lehet. A csapatoknak tehát érdekükben áll, hogy szurkolóikat rávegyék a szabályok betartására. A közlemény szerint a sportág szabályai megkülönböztetik és eltérően szabályozzák a hazai és a vendégszurkolók státuszát. A mérkőzések rendező klubjának gondoskodnia kell a szurkolótáborok fizikai elkülönítéséről is.