Lázár: 2018-ban jöhet az új nemzeti alaptanterv

2016. április 28. 17:27

Új nemzeti alaptanterv jöhet 2018-tól, és a tanulók terhei is csökkenthetnek - jelentette ki Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról is, hogy a kormánynak el kell hagynia az Országházat, erre pedig nem grandiózus terveket szőnek, hanem a legracionálisabb megoldást választják, ezért költöznek a Budai várba.

2016. április 28. 17:27

Új nemzeti alaptantervre, a tanulói terhek csökkentésére, a pedagógus-továbbképzési rendszer átalakítására tett javaslatot Palkovics László oktatási államtitkár a kormánynak – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Az államtitkár azt kezdeményezte, hogy a köznevelési kerekasztal javaslatai alapján 2018-tól legyen új nemzeti alaptanterv, a tanulói terhek pedig már a következő tanévtől csökkenhetnek – tájékoztatott Lázár János. A pedagógusok továbbképzésének átalakításával kapcsolatban Palkovics László azt javasolta, hogy az egyetemeket helyezzék a középpontba, a költségeket pedig teljes egészében az állam viselje. 

Az oktatási államtitkár azt is kérte, hogy a kormány vizsgálja felül a vegyes – állami és önkormányzati – működtetésű intézményi modellt, mert az megbukott – mondta a Miniszterelnökség vezetője. Az egész napos iskoláról szólva úgy fogalmazott, hogy arra nincs szüksége mindenkinek, de a nehézséggel küzdő gyermekeknek fontos. Egyértelművé tette ugyanakkor, hogy a tankönyvpiac liberalizálására nincs lehetőség. Lázár János végül megismételte, hogy az intézményfenntartásban a kormány decentralizál, az iskolaigazgatókat pedig megerősíti.

„A kormánynak el kell hagynia az Országház épületét”

Lázár János a Budai vár teljes rehabilitációja mellett foglalt állást. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: végre kívánják hajtani a Gyurcsány-kormány ezzel kapcsolatos, 2004-ben jegyzett kormányhatározatát. Kitért arra, hogy a kormánynak egy 2011-es országgyűlési határozat értelmében el kell hagynia az Országház épületét, s ehhez nem grandiózus terveik vannak, hanem a legracionálisabb, legkézenfekvőbb megoldást keresik, régi épületek helyreállításával, az értékek megőrzésével. 

A tárcavezető kifejtette, hogy a várra vonatkozó terveiket benyújtották az UNESCO-nak és minden örökségvédelmi szabályt be kívánnak tartani.

Lázár: Elindul Közép-Európa legjelentősebb iparipark-beruházása

Lázár János kijelentette: a kormány a következő napokban nyilvánosságra hoz minden, az Alstom-pénzekkel kapcsolatos információt – közölte Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter értékelése szerint a főváros korábbi szocialista és liberális városvezetése és a szocialista kormány nemzetközi bűnügybe keveredett és abba keverte az országot is, ezért tisztázni kell a részleteket.

A külföldi nyomozásra utalva jelezte, hogy az Alstom korrupció által jutott megrendelésekhez, s ebben mind a volt MSZP-kormánynak, mind Demszky Gábor volt főpolgármesternek kell, hogy legyen mondanivalója.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: Közép-Európa legjelentősebb iparipark-beruházását indítja el a kormány. 2016-2018 között 150 milliárd forintot szánnak ipari parkok kialakítására, fejlesztésére – tájékoztatott a tárcavezető, megjegyezve, hogy a fejlesztési miniszter az idei évre 50 milliárd forint elköltésére kapott felhatalmazást. Lázár János azt mondta, a program a gazdasági növekedés fenntartásának fontos tartópillére lehet, és munkahelyeket teremthet.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. április 29. 07:53
"" az új nemzeti alaptanterv"" Ez már hányadik???
pemete jakab
2016. április 28. 19:31
"Lázár: 2018-ban jöhet az új nemzeti alaptanterv" A Fidesz oktatáspolitikája megbukott. És majd akkor kidolgoznak egy másikat. Hogy majd az is megbukjon. Hiába, a politikai show-nak mennie kell.
pemete jakab
2016. április 28. 19:27
„A kormánynak el kell hagynia az Országház épületét” Mi az hogy kell?! Csak nem azért, mert Orbán elrendelte?
kurbitalis
2016. április 28. 18:22
A kormány menjen vissza a budai Várba. Mindig is ott volt. Egyetértek, hogy szépen rehabilitálják, ahogy az 19ö45-ös porig rombolás előtt kinézett. A nemzeti alaptanterv megváltoztatásával, az óracsökkenésekkel, a mindennapos testnevelés eltörlésével, a tankönyv biznisz támogatásával nem értek egyet, s ha kell, akkor bizony valódi tüntetés lesz, nem liberális, nem szakszervezeti, hanem jobboldali!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!