Baán: Habony Árpád még Picassót is überelni tudja

2016. április 22. 11:43

„Kevés ügy van ma Magyarországon, ami Habony Árpádnál jobban érdekli a közvéleményt” – mondta Baán László Szépmű-főigazgató az ATV műsorában, ahol ugyan eredetileg a minap megnyílt Picasso-kiállítás volt a téma, a Habony-esküvőről is sok szó esett.

2016. április 22. 11:43

Bár Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját a Nemzeti Galériában nyíló Picasso kiállítás miatt hívták meg az ATV Start+ című műsorába, a beszélgetés fele Habony Árpád és a múzeum igazgatójának kapcsolatáról szólt.

Baán Lászlót nem is lepték meg a kérdések, ahogy mondta: „kevés ügy van ma Magyarországon, ami Habony Árpádnál jobban érdekli a közvéleményt, hiszen valószínűleg keveset tudnak róla, ezért (…) még egy Picassot is überelni tud, bár talán Picasso megérdemli azt a figyelmet, hogy éppen ne Habony Árpáddal keverjék össze.”

Ha ma lett volna a Habony-esküvő, sokkal többet fizettek volna az illetékesek. Ám akkor úgy ítélte meg, hogy a rendezvény résztvevőivel és szervezőivel a múzeum jövője szempontjából megéri jóban lenni – mondta az múzeumigazgató. 

A beszélgetés a Nemzeti Galériában megnyílt Picasso-kiállításról is esett szó, melynek különlegességét többek között az adja, hogy „ekkora festészeti anyagot tartalmazó Picasso kiállítás nem volt még Magyarországon”. A Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 című tárlatot június végéig tekintetik meg az érdeklődők.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2016. április 22. 18:45
Ez az Antónia minden nap képes magát alulmúlni!
h.kovacs
2016. április 22. 17:13
az is mutatja, hogy az atv nem ellenzéki, hogy baánokat hívnak be
2016. április 22. 16:20
Ez tényleg egy feje tetejére állt világ! Hogy merészelnek egy jöttmentet, egy Picassot a mi Habony Árpádunkhoz hasonlítani! Az embernek tényleg megáll az esze!
Arnie70
2016. április 22. 16:01
Karácsony teljesen elszigetelődik Zuglóban ezzel a ligetes hisztijével, miközben maga sem finnyás éppen, ha fairtásról van szó. Persze, azok lehet hogy fideszes fák ott a bvsc-pályán, meg Rákosfalván... http://hvg.hu/itthon/20160421_Megszavaztak_a_zugloi_MSZPsek_a_Liget_Projektet_Karacsony_kiakadt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!