„Éppen hat hete volt a Fekete Kedd, amikor verőemberek akadályoztak meg egy magyar állampolgárt abban, hogy jogait érvényesítse” – mondta Lukács Zoltán szocialista politikus. Az MSZP alelnöke bírálta a „magyar állam erre hivatott szerveit”, amiért a tucatszám tett feljelentések ellenére szinte semmit sem tesznek ebben az ügyben, és felszólította őket, hogy tegyenek érdemi lépéseket a nyomozásban.
Segítséget is adott ehhez, elmondta, hogy a visszaélésnek mely időpontban milyen bizonyítékai láthatóak az Nemzeti Választási Iroda által a rendőrség rendelkezésére bocsátott videofelvételeken, és részletezte, hogy az eredményes nyomozás érdekében mit kéne tenniük a hatóságoknak. A politikus hozzátette, hogy a magyar sajtó három nap alatt felderítette, hogy mi történt az ominózus keddi napon, a rendőrségnek viszont ez a mai napig nem sikerült. Ha bárki azt gondolja, hogy ezt az ügyet el lehet sumákolni, tévedésben van, jelentette ki Lukács Zoltán, aki arról is tájékoztatott, hogy politikusok és aktivisták tegnap óta együtt állnak őrt az NVI előtt, hogy az esetleges újabb szabálytalanságoktól megvédjék az újabb népszavazás-versenyfutás résztvevőit.