Visszavonta saját kezdeményezését a Pedagógusok Szakszervezete

2016. március 23. 11:15

Galló Istvánné a Pedagógus Szakszervezet elnöke visszavonta kezdeményezését, melyben március 30-án 4 órára sztrájkot hirdetett a pedagógusok számára. A bejelentés oka, hogy a Tanítanék mozgalom szintén március 30-án reggel 8-tól egyórás polgári engedetlenséget hirdetett és a szakszervezet nem akar keresztbe szervezni a mozgalomnak.

2016. március 23. 11:15

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) visszavonja azt a kezdeményezését, hogy a pedagógusok március 30-án délután 4 óra után fejezzék ki véleményüket a köznevelés helyzetéről – jelentette be Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Lépésüket azzal indokolta, hogy nem akarják megosztani a pedagógusokat, hiszen a Tanítanék mozgalom várhatóan akciót hirdet aznap reggelre.

A sztrájkbizottság 25 pontos követeléséről folynak a tárgyalások, és ezeken szó volt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszüntetéséről is, de nem tudják, „miért szaladtak előre” – közölte. 

A PSZ elnöke kiemelte: a hír nem jó, nem egy Klik lesz, hanem nagyon sok kis Klik, de az állami fenntartás nem szűnik meg, és továbbra sem látják az intézmények szervezeti és szakmai önállóságának biztosítását, a várható jogosítványokat. Az intézmények továbbra is ebben a rendszerben működnének, a keretgazdálkodás szabályai szerint. A munkaviszony létesítését és megszüntetését kivéve a munkáltatói és gazdálkodási jogukat az intézmények a tervek szerint visszakaphatják. Ugyanakkor a fenntartótól továbbra sem válik el az intézmény, ami a működtetés legnagyobb problémája – jegyezte meg.

A Tanítanék mozgalom nem fogadta el a szakszervezet kezdeményezését

Galló Istvánné azt mondta: a PSZ olyan polgári engedetlenségre, amelynek jogkövetkezménye lehet, nem biztathatja a pedagógusokat, minden munkavállaló egyéni döntése, hogy részt vesz-e benne. Ugyanakkor a szabad véleménynyilvánításra vonatkozó álláspontjukat fenntartják, és a sztrájk megszervezéséről sem mondtak le, ha nem sikerül megállapodni – tette hozzá. 

A PSZ elnöke elmondta: hétfőn egyeztettek a Tanítanék mozgalom egyik képviselőjével, Pukli Istvánnal. Azt javasolták, hogy a pedagógusok március 30-án délután 4 óra után fejezzék ki véleményüket az iskolák épülete előtt, ez azonban nem sztrájkfelhívás volt. A mozgalom nem fogadta el javaslatukat, és várhatóan polgári engedetlenséget hirdet aznap reggelre, egy óra időtartamra. Ezt tudomásul veszik, és visszavonják javaslatukat – közölte a szakszervezeti vezető.

Galló Istvánné kérdésre válaszolva kijelentette: a kormány semmilyen pressziót nem gyakorolt rájuk, hogy határolódjanak el a civil szerveződésektől. Azt ugyanakkor jelezte: záros határidőn belül lezárják a tárgyalásokat, vagy így, vagy úgy. Abban érdekeltek, hogy szülessen megállapodás, de csak olyat tudnak elfogadni, amely a pedagógusok és a gyerekek érdekét szolgálja.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2016. március 23. 19:30
Mi közük van ezeknek a magyar közoktatáshoz? Egyik ocsmányabb, mint a másik.
catalina9
2016. március 23. 17:56
moricka13 [Hozzászóló kiszűrése] 2016. március 23. 17:40 Tanítsatok,neveljetek és tanuljatok, vagyis: tegyétek a dolgotokat!" Hát ez nem megy nekik. Most hogy ez kiderült, most mindenféle hisztikkel akarják elmaszatolni a kudarcukat. Erre rögtön mögéjük állt a Sorosbanda. A liberóták jó partnert találtak Mendreyben a titánszélkasban, Gallónéban a Leninféle transzmisszós szíjban, Pukliban a vállról indítható ripacsban, Schillingben a nagyon nagy rendezőben, Pilzben a spontán csegevarában. Silány banda ez, nagyon jól mondta Klinghammer, ezekből hiányzik az éthosz. Is!
ThunderDan
2016. március 23. 17:51
Elképzeltem, amint Gallóné és Pukli egyeztet. :))))
Erikaa
2016. március 23. 16:46
Béna társaság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!