Vajon mi lehet a gyors segítségen kívül a gondok megoldásának leghatékonyabb eszköze? Novák Katalin szerint – s ebben egyetértett vele a társrendező amerikai és liechtensteini politikus is – a megelőzés a legfontosabb. A politikus a magyar modell példáival ismertette meg a résztvevőket: 24 órás telefonos segélyvonal működik, az ellátórendszer titkos menedékházakat bocsát a bajba jutottak rendelkezésére, s anyagi támogatással, pszichológiai tanácsadással segíti a nehézségekkel küszködőket.
Novák Katalin beszámolt a rendezvény résztvevőinek arról is, hogy a jelenlegi magyar kormány milyen intézkedéseket hozott az uzsorások hálójába és a „devizahiteles rabszolgaságba” kerültek megsegítésére. Az államtitkár az MTI-nek azt is kiemelte, hogy az ilyen, modern kori rabszolgaságnak elsősorban oktatással, tájékoztatással, érzékenyítéssel lehet elejét venni. S megfelelő családpolitikával is – tette hozzá.
Érdeklődtek a magyar programok iránt
Az államtitkár a magyar ENSZ-képviseleten – Bogyay Katalin ENSZ-nagykövet személyes kezdeményezésére – megrendezett különtalálkozón is részt vett: a világ minden tájáról érkezett lányokkal, fiatal nőkkel osztotta meg tapasztalatait. Mint az MTI-nek elmondta: különösen nagy volt az érdeklődés a magyar bölcsődés és óvodás gyermekek étkeztetési programjai iránt.
A nők helyzetével foglalkozó ENSZ-bizottság ülésszaka a jövő héten is folytatódik, ám a magyar delegációnak csütörtökön vannak az utolsó programjai. Novák Katalin az Egyesült Államokban élő Polgár Judit sakkozóval találkozik az ENSZ székházában, majd hazaindul Budapestre.