„Elképesztő és felháborító”
„Az érdemi indoklás nélküli, uniós alapjogokat durván megsértő, önkényes román hatósági döntést és az egész eljárást elképesztőnek és felháborítónak” tartja egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről. Szávay István emlékeztetett arra, hogy korábbi, egy évig tartó kitiltása miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és Strasbourgban beperelte a román államot. Hozzátette, most is kihasználja az összes rendelkezésemre álló romániai és nemzetközi jogi lehetőséget.
Két éve márciusban négy magyar állampolgárnak, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselőjének, Szávay Istvánnak és Zagyva György Gyulának tiltották meg, hogy belépjen Romániába egy évig. Akkor Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője azt mondta, a négy magyar állampolgárt azzal gyanúsítják, hogy szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.