Kúria: Nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak cégeiről

2016. március 30. 16:36

Sértené a vállalkozás alkotmányos jogát, ezért elutasította a Kúria a népszavazási kérelmet, melyet a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvételének korlátozása ügyében adott be Kész Zoltán független országgyűlési képviselő tavaly decemberben. A januári elutasító határozat ellen a képviselő felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, melyre szerdán érkezett újbóli, immár jogerős elutasító határozat.

2016. március 30. 16:36

A Kúria szerint nem tartható népszavazás a polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvétele korlátozásáról. Kész Zoltán független országgyűlési képviselő múlt év december 21-én kérte a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) aláírásgyűjtő ívének hitelesítését, amelyen az a kérdés szerepelt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy összeférhetetlenség miatt ne vehessen részt bruttó 100 millió forint feletti értékű közbeszerzési eljáráson hivatalban lévő polgármester Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerint hozzátartozója tulajdonában álló szervezet?”.

Az NVB január 18-i ülésén megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. Az NVB hivatkozott arra, hogy a javasolt kérdés nem csak több mint 3170 település polgármesterének hozzátartozója vonatkozásában jelentene korlátozást, illetve teljes körű kizárást a közbeszerzési eljárásokból, hanem mindazon gazdasági társaságok esetében is, amelyben az adott személy valamilyen mértékű részesedéssel rendelkezik és minimális, az érdemi döntéshozatalt nem befolyásoló részesedés is kizárná az adott társaságot a közbeszerzési eljárásokból, akár egy darab részvénnyel rendelkező részvényes okán is.

Ebből következően a korlátozás nemcsak a hozzátartozóra, hanem mindazon személyekre is kiterjed, akik olyan gazdasági társaság tagjai, amelyben a hozzátartozó is tag, így a kérdés szerinti generális korlátozás a polgármester hozzátartozója és a hozzátartozóval közös gazdasági társaságban tagsággal bíró személyek esetében sértené a vállalkozás jogát, mint alkotmányos jogot. A kérdés alapján lefolytatott népszavazás eredményeképpen az  Alaptörvényben megfogalmazott vállalkozáshoz való alapjog lényeges tartalmát sértő vagy korlátozó jogalkotási kötelezettség keletkezne – írta a bizottság.

Elutasították a felülvizsgálati kérelmet

Az NVB arra is hivatkozott: a kérdés nem határozza meg, hogy az abban szereplő alanyi kört a közbeszerzési eljárásból mint ajánlatkérőt, vagy mint ajánlattevőt kívánja kizárni, valójában egy eredményes népszavazás alapján a kérdés olyan jogalkotási kötelezettséget is keletkeztethet, amely alapján ezek a szervezetek nem minősülnének ajánlatkérőnek, így egyúttal nem lennének kötelesek közbeszerzési eljárás lefolytatására sem.

Az NVB jelezte azt is, a bruttó érték a közbeszerzési eljárások tekintetében nem értelmezhető fogalom, így a jogalkotó számára nem egyértelmű, hogy egy eredményes országos népszavazás esetén milyen tartalmú jogszabály megalkotására lenne köteles. Mindezek alapján az NVB nem hitelesítette a kérdést, mivel az nem felelt meg az egyértelműség követelményének. Az NVB határozata ellen Kész Zoltán bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

A Kúria szerdán, internetes oldalán nyilvánosságra hozott végzésében a felülvizsgálati kérelmet elutasította. A bíróság egyetértett az NVB-vel abban, hogy a kérdés megfogalmazása nem egyértelmű, ezért az ív nem hitelesíthető, és szükségtelenség miatt mellőzte a vállalkozás szabadságának alkotmányos érintettségével összefüggő egyéb indokok érdemi vizsgálatát. A Kúria határozata jogerős, az ellen nem lehet további jogorvoslattal élni.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. március 30. 19:58
Elolvasva a cikket is, a Kúriának nagyrészt igaza van. De ki olvas el ilyen hosszú írást, mielőtt véleményt mondana?
brekker
2016. március 30. 19:52
Pedig ideje lenne felismernie a szocialista államkapitalizmusból kinőtt, a kádereket és a kapcsolatokat átmentő, mostmár kapitalistának nevezett szintén államrendszernek, hogy a bemerevedett hierarchia miatt ugyanúgy halálra van ítélve, mint elődje.
liberálzöld.
2016. március 30. 19:44
Hát persze, hogy nem!
GregDzsi
2016. március 30. 18:43
Bruttó értékben ... ez teljesen kész. Ilyen a nagy libertariánus szakértelem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!