A terror-elhárítási hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint az osztrák hatóságok a szokásos ügyrendnek megfelelően jártak el, és értesítették erről a belga hatóságokat, azonban nem terrorizmus gyanúja, hanem kisebb bűncselekmény miatt. A hivatal vezetője hangsúlyozta: Abdeslam nem toborzott híveket Ausztriában.
A Keletinél parkolt?
Korábbi beszámolók arról is szóltak, hogy Salah Abdeslam kétszer is elutazott Belgiumból Magyarországra szeptemberben. Szeptember 9-én parkolt le a budapesti Keleti pályaudvar közelében, majd háromnegyed órányi időzés után autójával visszaindult Belgiumba. Szeptember 17-én tért vissza Budapestre, szintén Németországon és Ausztrián át. Két órát parkolt ugyancsak a Keleti pályaudvar közelében, ahová szíriai migránsok ezrei érkeztek.