Volner János értékelése szerint ezek nyomán drámaian javultak a közállapotok Tiszavasváriban, visszaszorultak a bűncselekmények és „minden liberális jajveszékeléssel ellentétben” az ott élők szerint is jobbak, emberibbek lettek a viszonyok. A jobbikos politikus azt is mondta: amennyiben pártja kormányra kerül, az egész országban bevezetik ezt a modellt.
A tájékoztatón Fülöp Erik, Tiszavasvári jobbikos polgármestere arról beszélt, hogy közel egy hónap alatt az úgynevezett széles és keskeny utca lakói valóban rendbe tették lakókörnyezetüket és megszüntették az áramlopásokat. Kiemelte, hogy a program az anomáliák megszüntetésére irányul. A polgármester a „cigány-magyar együttéléssel és integrációval” foglalkozó szakértőkkel folytatott együttműködésük fő szempontjaként hivatkozott arra, hogy a veszélyeztetett területen élő kiskorúaknak olyan körülményeket teremtsenek, amit a testi-lelki fejlődésük szempontjából a törvény előír.