Azonosították a párizsi merénylők Magyarországon átutazó, Iszlám Államos cinkosát

2016. március 21. 14:50

Tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba az a férfi a belga ügyészség szerint, aki segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítésében segédkezett. Najim Laachraoui még 2013-ban csatlakozott az Iszlám Államhoz, és a menekülthullámot használta fel a visszatérésre.

2016. március 21. 14:50

Azonosítottak egy fiatalembert, aki tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését – közölte nyilatkozatában a belga főügyészség hétfőn.

A 24 éves Najim Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Magyarországon keresztül Belgiumba. 

A főügyészség nyilatkozata szerint a gyanúsított egyike azoknak, akiket a pénteken elfogott Salah Abdeslam bérelt autóval Magyarországról Belgiumba szállított. Autójukat szeptember kilencedikén ellenőrizték az osztrák-magyar határnál, ahol – mint később kiderült – az utasok hamis személyazonosító okmányt mutattak fel.

A DNS-vizsgálatok eredménye szerint Najim Laachraoui hamis iratokkal, Soufiane Kayal néven bérelte azt a házat a belgiumi Auvelais-ben, amelyet utóbb a hatóságok átkutattak, azt gyanítva, hogy ott készülhettek a párizsi merényleteknél használt öngyilkos robbanószerkezetek.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. március 22. 12:56
A védett ház titokzatos vendége leadta névjegyét. Menekült volt... Mi kell még,hogy felébredjetek a migrénes főfájásból libancsok?
Anti Komcsi
2016. március 22. 09:52
Ezért kell a kvóta elleni népszavazás, ezzel a szöveggel, " Akarja - e, hogy Brüsszel terroristákat és integrálódni nem akaró, nőmolesztáló. keresztényellenes illegális menekülteket kényszerítsen Magyaroeszágra" Flúgos Fletó igennel szavazna.
Haka Pc
2016. március 21. 17:51
Annyira örülök neki, hogy a honi migrinyalogatók, magukba szállva, és megvilágosodva, végre bocsánatot kértek azért, hogy annyira vadul kiálltak a hazánkba ránduló terroristák miatt. Ezután elismerték, hogy bizony a terroristák embereket öltek meg, és az bizony kissé az ő lelkükön is szárad. Ja, nem tettek ilyet. Nem is fognak.
kurbitalis
2016. március 21. 17:33
A Kálvin téri aluljáróban megítélésem szerint az a négy-öt alak, akik a földön ülve időznek, nem magyarok, nem cigányok, hanem valamilyen más náció, nagyon is hasonlítanak a megszálló illegális betörőkre. Érdekes, hogy arrafelé nem lát az ember mostanában járőröket. Pedig megnyugtató lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!