Hunya Krisztina csütörtökön ultimátumot ad majd Erdősinek, ami március 8-ig lesz érvényes, addig kell majd a polgármesternek írásban benyújtania a lemondást. Ha ez nem történik meg, akkor a következő testületi ülésen a testület feloszlatását fogja kezdeményezni, amit szerinte képviselőtársai támogatni fognak.
Az egyik fideszes képviselő, Szendrei Bence elmondta, hogy szerinte is elfogadhatatlan ami történt, és támogatni fogják az ultimátumot. Szerinte mindenki számára rettentően kínos, amibe Erdősiék keveredtek, és a helyi ellentétek éleződtek ki azzal, hogy a polgármester az országos politikába keveredett.
Csizmadia Zsuzsanna is nyilatkozott az ATV-nek az üggyel kapcsolatban, ő is azt mondta, hogy „mindenképpen támogatná Erdősi László lemondását, de nem csak a mostani cirkusz miatt, hanem azért, mert »nem jó polgármester«”.
Egy támogatója van Erdősinek
Még február 24-én a herceghalmi hat önkormányzati képviselőből öt adott ki közös közleményt, amelyben politikai nézettől függetlenül elhatárolódtak Erdősiné beadványától. A közleményt egyedül Erdei László nem írta alá, aki Erdősi egyetlen szövetségese, és a polgármesterhez hasonlóan korábban ő is fideszes volt, de kilépett a frakcióból.