Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Teljes egészében elveheti az önkormányzatoktól a közétkeztetés felügyeletét az állam – értesült a Magyar Idők. A lap szerint már folynak is a tárgyalások a javaslatról.
A Magyar Idők információi szerint állami kézbe kerülhet a közétkeztetés – beleértve a gyermekétkeztetést is. A lap úgy tudja, hogy már tárgyalnak is a javaslatról, amely teljes egészében elvenné az önkormányzatoktól a terület felügyeletét.
A Magyar Idők emlékeztet, hogy a közétkeztetés államosításának lehetőségéről Lázár János már beszélt februárban, akkor azt is mondta: ha jól szervezik meg a szolgáltatást, akkor akár csökkenhetnek is az árak.
