Visszautasítják a vádakat
Az ARD sajtóosztálya egy twitter-üzenetben jelezte, hogy a társaság az „építő kritikát” szívesen fogadja, de a dolgok „politikai jellegű kihegyezése” helyett inkább a „differenciált mediális reflexióra” törekedne. A ZDF egy szóvivője közölte, hogy a televízió hónapok óta átfogóan tudósít a menekültválság valamennyi vetületéről, így a politikai és társadalmi gondokról és konfliktusokról is.
A német újságírók szövetségének (DJV) elnöke, Frank Überall rágalomnak nevezte Horst Seehofer állításait. A szakmai szervezet vezetője közleményében hangsúlyozta, hogy az ARD és a ZDF az összes többi német médiummal együtt tavaly nyár óta naponta beszámol a menekültekről, a beármalásukkal kapcsolatos „esélyekről és nehézségekről”, és a bajor kormány álláspontját is számos alkalommal bemutatta. A DJV elnöke rámutatott, hogy a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom tüntetésein újságírókra rontanak rá és a „hazugsajtó” (Lügenpresse) lózungot skandálják, és úgy vélte, ezeket a fejleményeket tekintve Horst Seehofer felelőtlenül járt el.