Gyilkossággal gyanúsítanak egy fideszes képviselőt, párttagságát felfüggesztették

2016. február 12. 12:59

Emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt letartóztatták Gál Roland önkormányzati képviselőt Dunaújvárosban. A fideszes politikus ellen egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében nyomozott a Tolna megyei rendőrség. Az Index értesülései szerint Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, hogy Gál párttagságát felfüggesztették.

2016. február 12. 12:59

A dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is gyanúsítottja annak az emberölési ügynek, amelyről csütörtök este adott hírt a Tolna megyei rendőrség a honlapján – írta az Index a Castellum portál értesülésére hivatkozva pénteken. 

A rendőrség csütörtök este közölte, hogy emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében. A nyomozást emberölés gyanúja miatt 2016. január 5-én rendelték el. Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás – írta közleményében a rendőrség.

A Castellum portál értesülése szerint az egyik érintett Gál Roland önkormányzati képviselő, a közbiztonsági bizottság korábbi elnöke. Az Index arról írt, hogy a portál értesülését az önkormányzat egyik névtelenséget kérő képviselője megerősítette.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!