Gúr: Ez egész ország lázad a Fidesz kizsákmányolása ellen

2016. február 14. 12:51

A szocialista politikus szerint lázadnak a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a közlekedési munkavállalók is. Gúr Nándor hozzátette: akik lázadnak, azoknak tudniuk kell, hogy az MSZP nemcsak szimpatizál velük, hanem tesz is értük.

2016. február 14. 12:51

Gúr Nándor szocialista politikus szerint az egész ország fellázad a Fidesz kizsákmányolása ellen. Az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, lázadnak a pedagógusok Miskolctól Budapestig a Klik miatt, az egészségügyi dolgozók, akik közül sokan elhagyják az országot az „áldatlan” állapotok miatt és a közlekedési munkavállalók, akik béremelést szeretnének elérni. „Az a baj, hogy azok lázadnak, akik mozgásban tartják ezt az országot, azok lázadnak, akik a hátukon viszik a dolgokat” – mondta Gúr Nándor.

Hangsúlyozta, akik a Fidesz ellen lázadnak, tisztában kell legyenek azzal, hogy a parlamentben van partnerük: a szocialista párt, amely nemcsak szimpatizál velük, hanem tesz is értük. Ha az MSZP kormányra kerül, akkor olyan egészségügyi és oktatási rendszert fog működtetni, amely az emberek, a betegek és a diákok érdekeit szolgálja majd – ígérte. Cél az is, hogy a közszférában senki ne keressen kevesebbet nettó 150 ezer forintnál, és 50 ezer forintnál ne legyen kevesebb a nyugdíj sem – mondta a szocialista képviselő.

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2016. február 15. 12:50
Nándi! Szabad az egypetéjű iker tesókra ilyen csúnyákat mondani? Egykutyák vagytok!
erzsibözsi
2016. február 15. 11:27
Kedves Gúr Nándor, kérem az én nevemben ne beszéljen.
Roden@
2016. február 15. 10:41
Megy a helyezkedés a baloldalon.Most akarják majd eldönteni Mszp vagy Dk lesz a hivatalos kihívó. Gyurcsány "programot" hirdet. Mszp kiáll mindenki mellett aki az utcára teszi a lábát. Bukta lesz ebből srácok megint. Egy épkézláb emberetek nincs akit ki tudnátok állítani.
1istvan
2016. február 15. 09:26
2010 óta!!! azóta lázad. a fidesz kizsákmányolása ellen. bizony. ennek már majdnem öt éve. legalább öt éve lázad az ország. a fidesz kizsákmányolása ellen. azok lázadnak,akik a hátukon viszik az országot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!