Átvételi elismervényt írattak volna egy bokszkesztyűről a fiatal gyurcsányisták

2016. február 18. 22:02

Átvételi elismervényt írattak volna a Böröcz László Fidelitas-elnöknek vitt ajándékról az ifjú gyurcsányisták, ám a Fidesz-székház őrei nem mentek ebbe bele, mondván simán odaadják a bokszkesztyűt a címzettnek.

2016. február 18. 22:02

„Az IDE nevetségesnek tartja, hogy olyan emberek gyűlnek a »centrális erőtér« köré, akik még addig sem jutottak el, hogy a disznóvágáson többnyire egyetlen potenciális áldozat van, az pedig maga a disznó. Természetesen elképzelhető, hogy a sértett csupán átesett egy vak wellness disznón, ami lássuk be, kormánykörökben nem ritka, bár inkább hölgyekkel fordul elő. Az Ifjú Demokraták ugyanakkor az erőszak minden formáját elítélik, és tiltakoznak az ellen, hogy verekedő fidelitasosok elégedetten üljenek különféle vezető pozíciókra és jól jövedelmező trafikokra várva, miközben a pecsenyéjüket sütögetik” – fogalmazott Veres Dávid, a Demokratikus Koalíció I. kerületi képviselője és az IDE alapítótagja a Fidesz Lendvay utcai székháza előtti sajtótájékoztatóján.

Az IDE ezért egy bokszkesztyűt vitt ajándékba a Fidesz Lendvay utcai székházához a Fidelitas tagjainak, amiről aztán átvételi elismervényt is akartak kapni, ám ez végül nem jött össze nekik. Veres Dávid a fiatalos lendületről még annyit elmondott, hogy „az IDE számára a fiatalos lendületet nem az erőszak eltűrése és eltussolása, hanem az ötvenhatos szellem, az egymás és az igazság mellett való kiállás jelenti”.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2016. február 19. 11:36
Legalább az egy tőről fakadtak ne lennének ilyen bizalmatlanok egymással! Persze érthető, mert a közös gyökerük révén, ismerhetik egymást.
formaegy
2016. február 19. 09:09
"...az IDE számára a fiatalos lendületet nem az erőszak eltűrése és eltussolása, hanem az ötvenhatos szellem, az egymás és az igazság mellett való kiállás jelenti." Mondja ezeket a Dk-s ivadék! Örüljön, hogy nem szakadt rá az ég! Már ilyen fiatalon a trágyalében dagonyázni. Szegények.
balbako_
2016. február 19. 09:01
Kár, hogy a privatizált vagyonról nem írattak alá átvételi elismervényt Gyurcsánnyal.
kjkj945
2016. február 19. 06:38
Ide menjen már oda!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!