Terrorveszélyhelyzet: Schiffer szerint a kormánynak kellene indokolnia

2016. január 27. 09:37

Az LMP társelnöke szerint a kormánynak kellene bebizonyítania, miért van szükség az alaptörvény-módosításra, mikor jelenleg is van lehetőség a honvédség bevetésére terrorcselekmény esetén, és a hatályos alaptörvény is nevesít öt különleges jogrendi helyzetet.

2016. január 27. 09:37

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint a kormányt terheli annak bizonyítása, hogy szükség van az alaptörvény módosítására, a terrorveszélyhelyzet kihirdetésének lehetőségére. Schiffer András a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán azt mondta, hogy a módosítást a kormány kezdeményezte, amely „természetszerűleg” több információval rendelkezik, mint az ellenzék. Ezért konkrétumokat kell felmutatnia arról, hogy milyen hézagok vannak az „egyébként gránitszilárdságú” alkotmányban. A társelnök-frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy jelenleg is van lehetőség a honvédség bevetésére terrorcselekmény esetén, és a hatályos alaptörvény is nevesít öt különleges jogrendi helyzetet.

Schiffer András azt mondta, sem a Jobbiknak, sem az MSZP-nek nem volt érdemi válasza arra, hogy miért nem jelentek meg az LMP által hétfőn kezdeményezett egyeztetésen. A társelnök-frakcióvezető furcsának nevezte a távolmaradást, mivel az ellenzéki pártok több ponton is egyetértenek a témában – tette hozzá. Schiffer András úgy gondolja, hogy egy következő ötpárti egyeztetés előtt világosan meg kell állapodniuk az ellenzéki pártoknak abban, hogy milyen feltételek mellett hajlandóak tárgyalni a kormánnyal.

A kormány január közepén alkotmánymódosítást javasolt, hogy önálló tényállás legyen az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet. Ha a parlament elfogadja a módosítást, a kormány terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén terrorveszélyhelyzetet hirdethet, és ekkor a kabinet átmenetileg felfüggesztheti egyes törvények alkalmazását.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senior
2016. január 27. 10:41
Reggel rezsicsökkentő képviselte FIDESZ-t a témában. (ATV) Bombera Krisztina hülyét csinált belőle, ami mondjuk nem nagy teljesítmény.
mákgubó negyedszer
2016. január 27. 10:36
A kormány válasza: mert.......:)))))))
paraklétosz
2016. január 27. 10:34
S(ch)ifitelés.
muszlimokat zsidókat együtt elzavavrni
2016. január 27. 10:23
nnna négy, migránsmumussal beszaratott fideszszoponc máris minuszolt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!