A Határok nélkül és a Háromszék kapta az EMNT Kós Károly-díját

2016. január 10. 16:32

A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora és a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap kapta idén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kós Károly-díját. A vasárnapi díjátadón Tőkés László mondott beszédet, amelyben kijelentette: a posztkommunista visszarendeződés még mindig kísért Romániában.

2016. január 10. 16:32

A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának alkotóközössége és a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap szerkesztősége kapta idén az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kós Károly-díját – közölte vasárnap Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az EMNT elnökének a sajtóirodája.

A díjat szombaton adták át Nagyváradon, a Tőkés László által még a püspöki mandátumai idején meghonosított nagyváradi újévköszöntő ünnepségen. A díjat Moszkovits János rádiós szerkesztő és Farczádi Botond, a Háromszék napilap főszerkesztője vette át. Az esemény keretében adták át az EP-képviselő irodája által adományozott A Közjó Szolgálatában díjat is, melyet a Szent László Egyesület, a nagyváradi Szent László napok szervezője kapta, és Zatykó Gyula főszervező vett át. 

Ünnepi beszédében az est házigazdája, Tőkés László úgy vélekedett, hogy a posztkommunista visszarendeződés még mindig kísért Romániában, s ha az ország népe joggal elégedetlen a társadalmi-gazdasági-politikai folyamatokkal, akkor a romániai magyar nemzeti közösség még inkább az lehet. Úgy vélte, az erdélyi magyarságot „sorozatosan megalázó vegzálások érik a főhatalom részéről”. A magyar nyelv és a magyar nemzeti szimbólumok háttérbe szorítása és üldözése folyamatos önvédelmi harcra készteti az erdélyi magyar közösséget a szabadság, igazságosság, jogosság és demokrácia jegyében. 

„Folytatni kell a rendszerváltoztatást, ott kell állni a normalitásért küzdő erők mellett, az európai és magyar nemzeti integrációt párhuzamosan kell megvalósítani, fokozva ugyanakkor az erdélyi magyarság önrendelkezési törekvéseit. Mert mi nem lehetünk sem a meghátrálás, sem a megalkuvás, sem az elvándorlás emberei” – idézte a közlemény Tőkés Lászlót.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Energetikus
2016. január 12. 02:57
veszélyesek ezek a posztkommunistaként viselkedö püspökök ... - elCeaușescu-sodtak ...
packó_
2016. január 12. 02:56
Gratu az újságnak és a rádióműsornak is. Mindkettőt szeretem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!