Törökország akár le is zárhatja a Boszporuszt, ha fenyegetve érzi magát az Oroszországgal kialakult konfliktus miatt – jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet Oroszország-szakértője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában. Póti László elmondta, hogy a tengerszoros használatát nemzetközi egyezmény szabályozza, amelynek értelmében katonai vészhelyzet esetén a törököknek jogukban áll korlátozni a hajóforgalmat. Hozzátette, hogy ez nem valószínű, de lehetséges forgatókönyv.
A szakértő úgy fogalmazott, hogy a törökök – miután lelőtték az orosz repülőgépet – túl későn és túl keveset kínáltak Moszkvának, ezért a konfliktus várhatóan tartós lesz. Véleménye szerint az események nagyjából a várt mederben folynak. Drasztikus lépéseket egyik fél sem tett, bár felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország addig nem tudott keményen fellépni, amíg tízezer számra turistáskodtak Törökországban állampolgárai. Most, hogy ez már nincs így, akár komolyabb akciót is végrehajthatnak.