Hatalmas átalakulások a hazai vasúton – ez mindenkit érint

A közlekedési miniszter szerint számos komoly változás várható a következő egy évben, sőt akad olyan is, ami nem csak a vasútvonalakat érinti.

Az Országgyűlés csütörtöki ülésén tárgyal arról a kormányzati előterjesztésről, amely több hatósági eljárás – így a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az erkölcsi bizonyítvány, valamint a vállalkozói igazolvány – illetékének és igazgatási díjának eltörléséről szól.
A csütörtöki ülésnap reggel 9 órakor a polgári perrendtartásról szóló törvénymódosítás általános vitájával kezdődik, amit a nemzetközi fejlesztési együttműködésről szóló jogszabály-változtatás tárgyalása követ.
A képviselők ezután mondhatják el a véleményüket a Miniszterelnökséget vezető Lázár János azon indítványáról, amelynek eredményeként egyebek mellett illetékmentessé válik a személyi igazolvány, a lakcímkártya, az erkölcsi bizonyítvány, valamint a vállalkozói igazolvány kiadása.
Terítékre kerül továbbá a közös önkormányzati hivatalokkal összefüggő törvénymódosítás, valamint a közbeszerzési törvény változtatása is. Az Országgyűlés hétfőn fejezi be aktuális kéthetes ülését.