Merkel hibáját minden európain bevasalja Erdogan

2015. november 30. 17:13

Az EU pedig szorultságában az elmúlt órákban úgy vezényelt le egy stratégiai megállapodást Ankarával, hogy a török belső politikai erőszakra, újságírók letartóztatásaira és az Iszlám Állammal fenntartott szoros kapcsolatra fittyet hányt.

2015. november 30. 17:13
Káncz Csaba

A kétoldalú megállapodást Brüsszel és Berlin annak ismeretében kötötték, hogy az októberi választási kampányban huszonkét török médiacég ellen lépett föl az ankarai kormányzat. A politikai rendelésre indított akció után ideiglenes megbízottakat neveztek ki a sajtótermékek élére, a korábban Erdogannal kritikus lapok két nappal a választások előtt már kormánypárti címlapokkal jelentek meg.

Ráadásul az utóbbi napokban – bizonyára az orosz kormányzattól nem teljesen függetlenül – számos belső információ jelent meg Ankara és Iszlám Állam (IS) intim kapcsolatáról. Az IS terroristákkal folytatott együttműködés részeként naponta több száz külföldi állampolgár lépi át a török-szíriai határt, hogy az IS-hez csatlakozzon, a török határőrség pedig szemet huny felette. Ankara azt is lehetővé teszi, hogy a térségben működő menekülttáborokban az IS tagokat toborozzon, a terrorszervezet sérült harcosai pedig Törökországban kapnak kórházi kezelést, amiről szintén a kormány gondoskodik. Az IS terroristái a feketepiacon 20 dolláros áron tudják eladni az illegálisan kitermelt olajat, a kormány pedig nem számolja fel ezt a tevékenységet, mert maga is profitál az illegális kereskedelemből.

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Malcolm Reynolds
2015. december 01. 01:09
a törökök sok száz éven keresztül próbálták elfoglalni európát....miért hiszük hogy 60-70 év alatt teljesen megváltoztak?
Cseng Ho
2015. november 30. 23:47
Az is elképzelhető, most a törökök visszafogják a telepeseket, hogy látszódjon megígérték, megteszik és kicombosodva kezdik újra a csatlakozási tárgyalásokat. Ezzel az EU időt nyer közben erősíti a határokat. Tárgyal mindenféle jogi harmonizációról, ami nem lesz egyszerű. A törököknek a kurd- és örmény kérdést is rendezniük kellene. A végén pedig minden EU tagnak bele kell egyeznie a tagfelvételbe, ekkor majd lesznek akik nem akarják... A telepesek visszafogása pillanatnyi érdek, a tárgyalások meg hosszú ideig tartanak.
brekker
2015. november 30. 23:37
Ez a Káncz gyerek se ezt írkálta az ősz elején. Orbánahibás.
kurbitalis
2015. november 30. 22:05
Hálából az iszlám Törökországot Merkelék mielőbb be akarják tagolni az EU-ba az ott dekkoló közel 2 milliós "migránssal" együtt. Akik aztán szabadon mozoghatnak erre-arra. Hacsak nem kapnak még annak előtte állampolgárságot, s Merkelék nyújtotta kedvezményes vízummal mint előörs begarázdálkodhatják magukat a Nyugat kellős közepébe. Ögyes, mondaná Soros elvtárs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!