Hatan vehették át szerdán Budapesten a Junior Prima Díjat sajtó kategóriában. A harminc évnél fiatalabb tehetségeket nettó kétmillió forinttal is elismerő díjra idén 53-an kaptak jelölést. Az elismerést Borbás Barna (Heti Válasz, valasz.hu), B. Simon Krisztián szabadúszó, Csudai Sándor, a Magyar Hírlap fotóriportere, Mészáros Tamás, az MTVA/MTI munkatársa, az Index videorovatában dolgozó Szabó Péter és Zsiborás Gergő (Forbes Magyarország) vehette át. Krisán László, a díjkategóriát második éve támogató, a Széchenyi Kártya Programot irányító KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója az eseményen azt emelte ki, hogy sajtó nélkül nem jöhetnek létre sikerek, ezt saját példájuk is alátámasztja. Hozzátette, a Kossuth-, Prima Primissima- és Pulitzer-díjas tagokat felvonultató zsűri összetétele is mutatja, jelentős és jó döntés született arról, kik kapják az elismerést, a díjazottaknak pedig további biztatás, hogy olyan emberek ismerték el eddigi tevékenységüket, akik példaképeik lehetnek.
Borbás Barna méltatásakor Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja azt emelte ki, hogy ő a Heti Válasz szellemi műhelyének egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb tagja, aki írásban és mozgóképben is maradandót alkot, elfogulatlanul, de világos értékrend mentén. B. Simon Krisztián munkásságáról szólva Krizsó Szilvia Prima- és Pulitzer-díjas médiaszakember hangsúlyozta: a díjazott a szó legjobb értelmében mondva szabad ember, aki emellett nagyon is tisztában van a szavak mellett a csend erejével is, amelyet rendszeresen érvényesít is munkáiban.