Szex, szerelem, házasság: genderisták kontra konzervatívok

„A valóban szimmetrikus, két egyenlő ember közötti kölcsönös kapcsolat lehetőségét hordozó szerelem az emberi élet alapvető része. Mindannyian kötődünk hozzá. Hogy miként gondolkodunk róla, az messzemenő következményekkel bír a nemek közötti kapcsolatokra és a társadalmi gyakorlatokra, melyek keretében szocializálódunk és neveljük gyermekeinket” – szólt a Friedrich Ebert Alapítvány Kossuth Klubban tartott október 6-ai konferenciájának alaptétele.

Hogyan definiálják és mire használják fel a szerelmet az egyes politikai irányzatok és a vallások? Van-e emancipációs potenciál a szerelemről való beszédben? Ezek voltak a rendezvény legfontosabb kérdései. A mottó a feminista alaptételt – miszerint personal is political (a személyes politikai) – átvéve az volt: Szerelem: Személyes? Politikai? A konferencia az alapítvány genderről szóló párbeszéd-fórumainak sorába illeszkedett, amelyekről a Mandiner is tudósított már.  

Amit eddig konszenzusnak gondoltunk, nem az – indokolta a párbeszéd-fórumok létjogosultságát Kováts Eszter, a konferencia szervezője, aki megnyitóbeszédében hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát. Hozzátette: a párbeszédnek is vannak határai: aki például indokolhatónak tartja a nőverést, azzal nincs miért beszélgetni. Kováts hangsúlyozta: elsősorban nem a meggyőzés a cél, hanem egymás megértése, a különféle, teljesen más keretben gondolkodó felfogások megismertetése egymással és a közös pontok megtalálása. 

Kapitalista szerelem, forradalmi szerelem 

A szerelem nem elidegeníthető, nem lehet csupán a reprodukcióra szűkíteni, az élet lényegi része, és tartalmazza a lehetőséget az egyenlőségre – idézte Pető Andrea, a CEU Gender tanszékének professzora Anna G. Jónasdóttirt, izlandi kollégáját, akinek a szavai különösen is aktuálisak most, amikor „a szélsőjobb leszűkíti a szerelmet az anyai, gondoskodó szeretetre”. Pető hozzátette: a neoliberalizmus következtében a szerelem tervezhető projektté, fogyasztási cikké degradálódott. A történész a konferencia moderátoraként bevezetőjében felvetette a szerelem lehetséges vizsgálati kereteit. Ideológiai keretben nézve például a szerelem a patriarchátus ideológiájának és a heteronormativitás fenntartásának az eszköze, s maga a szerelem nyelve is a kapitalizmus viszonyrendszereinek fenntartója. 

A Kaunasi Egyetemről érkezett Gintautas Mažeikis filozófus, hogy a baloldali gondolkodók szerelemfelfogásáról beszéljen, amely, mint elmondta, a hegeli romantikus szerelemfelfogáson alapul. Lukács György történelmi materialista megközelítést fejlesztett ki a romantikus szerelemmel kapcsolatban; Clara Zetkin német marxista gondolkodó, a női jogok harcosa pedig úgy gondolta, hogy fontos a szerelem politikai osztályok felőli értelmezése. Emma Goldman anarchista filozófus és aktivista a század elején a spontaneitás szerepét hangsúlyozta a párkapcsolatban, és kritizálta, hogy az állam hozzájárul a hagyományos házasság intézményének fenntartásához. Ha azonban a felek hozzászoknak egymáshoz, megszűnik a spontaneitás, és hiányozni kezd a lelket gazdagító életesszencia, ami automatákká teszi a nőket. Rosa Luxemburg szerint bár szükség van a növekvő tudatosságra, a szervezeti spontaneitás része kell legyen a közösségi életnek – ez pedig olyan „érzelmi nyitottság”, amely el tudja fogadni az „osztály-irányultságú romantikus szerelmet”. Mažeikis kissé nehezen követhető előadásában fontos szerep jutott a marxista gondolkodókon belül a kritikai elméletnek is. 

Szex és vallás

„Én itt nem a romantikus szerelemről fogok beszélni, hanem arról a nagyon durva szerelemről, amelynek 99 százaléka szexuális vágy” – nyitott Máté-Tóth András teológus, vallásszociológus, aki a vallásban erószként megjelenő szerelmet vizsgálta. Mint mondta: a vallás mindenre kiterjedő keretrendszerként az erószt is megpróbálja valahogyan a saját kereti közé illeszteni. Az ősi vallásokban például az orgiák szertartásain kapott teret, ahol sem a társadalomban érvényes szerepek és korlátok, sem a nemi különbségek nem számítottak.

A kereszténység kezdetben – Szent Ágoston nyomán – teljesen ki akarta szorítani az erószt, a szexualitás legfeljebb gyermeknemzés céljából jöhetett szóba. Később a házasság kötelékében már elfogadhatónak tekintették a szexualitást és megkülönböztették az erósz, a fília és az agapé hármasát. A nem házas emberek az Isten iránti szeretetükben élhették meg az erószt, s itt a vallásszociológus utalt azokra a misztikusokra, akik szinte szexuális egyesülésként írják le az Istennel való találkozást.

Máté-Tóth András azonban nem a vallást és erotikát állítja szembe egymással, mint inkább a giccset és pornográfiát, amelyek a vallást és erotikát fenyegetik az utilitarizmus és popularizmus által.

Vissza a konyhába?

Nehéz megmondani, mit gondolnak a konzervatívok a szerelemről, mivel nem nagyon írtak róla – kezdte mondandóját Szilvay Gergely, a Pázmány doktorandusza, a Mandiner munkatársa, aki a konzervatív emberképet és a konzervatívok egyenlőségről alkotott képét vázolta, majd Roger Scruton szerelemképéről beszélt. Mint mondta: a konzervatívok a baloldali gondolkodókkal szemben úgy látják, van egy örök, mrhváltoztathatatlan emberi természet, s az ember nem pusztán a történelem és a társadalmi interakciók terméke. Miközben pedig az egalitáriusok az egyenlőségben látják a szabadság zálogát, a konzervatívok szerint az egyenlősítés a szabadság ellensége.

Szilvay rámutatott: ahhoz képest, hogy a szerelemről és szexuális vágyról való régimódi felfogást testellenességgel szokták vádolni, Scruton éppen az ember testi mivolta és a testiség mellett szólal fel. Ennek kapcsán pedig a szerelem konkrét személyre irányulását, személyközi jellegét hangsúlyozza.

A Mandiner munkatársa hozzátette: a konzervatívok természetesen nem akarják visszaküldeni a nőket a konyhába, a szerelem pedig számukra is egyenlők közötti viszony. A nők és férfiak közti különbségek viszont szerintük nem pusztán valamiféle furfangos elnyomás terméke, hanem valódi, biológiai-pszichológiai különbségekben gyökerezik, s még a szexuális vágy is másként működik nőkben és férfiakban. Míg a párkapcsolati szerepfelosztás a felek magánügye, addig a közbeszédben a konzervatívok inkább a hagyományos szerepek megerősítésének, védelmének hívei. Mivel azonban kifejezett társadalomátalakító szándékuk nincs a konzervatívoknak, ezért az a kérdés sem merül fel bennük, hogy létezik-e a szerelemben ilyen potenciál; ugyanakkor a gyakorlatban számos emancipációs intézkedést támogatni tudnak, mint a részmunkaidő vagy az üvegplafon elleni küzdelem.

Apa, anya, kötődés

Portik-Bakai Melinda szexuálpszichológus a kötődés mintázatait vizsgálta a szerelemben. A szülők viselkedése (az anya válaszképessége), a gyerek természete, a kulturális hatások, a kötődő nevelés vagy annak hiánya, az ellenkező nemű szülőhöz való viszony mind befolyásolják, hogy az adott személy később a párkapcsolataiban képes-e biztonságosan kötődni. A beteljesült szerelemben egyaránt jelen van a vonzalom, az intimitás és az elköteleződés. Portik-Bakai hangsúlyozta az apa fontosságát, valamint azt, hogy hatással van a gyermekre a szülei közti viszony jellege is. 

Talán ez az előadás váltotta ki a legtöbb vitát, sokak számára ugyanis kellemetlen megállapítás volt, hogy ha apa is van a családban (és jó a kapcsolat), az nagyban segíti a gyermek egészséges fejlődését; többen megrökönyödtek azon is, hogy a szexuálpszichológus kiállt a több évtizedes, sőt a halálig tartó házasság, mint ideál mellett. Volt olyan hozzászóló is, aki az előadó egész megközelítését mint a heteronormatív mátrix önmegerősítő cselét kétségbe vonta.

A hagyományos család a legrosszabb?

Végül Justyna Szachowicz-Sempruch varsói szociológus és nőjogi aktivista szólalt fel, aki szerint a szerelem nem meghatározható, szubjektív fogalom: bármilyen viszonyt kategorizálunk szerelemként, tekintettel kell lennünk azok érzékenységére, akik más kapcsolati formát definiálnak ugyanannak.

Ha két vagy több ember elköteleződik egymás mellett, az mindig politikai tényező is. A választható családmodellek skálája kiszélesedett, a normatív heteroszexuális párkapcsolaton alapuló nukleáris családoktól az LMBT- és a nem monogám kapcsolatokon alapulókon át a poliamoriáig sokféle család alakítható ki megegyezéssel, egymás iránti elköteleződéssel.

Az előadó szerint a nukleáris család a legszegényebb, legüresebb intézmény, mivel nem kapcsolódik a többi lehetséges formához és a legerősebben jelennek meg benne az anyagi érdekek. A családmodellek képzeletbeli skáláján haladva egyre nagyobb a nyitottság egy közös tér felé. A szociológus így tulajdonképpen a poliamóriát, a csoportszerelmet vette védelmébe. 

***

Fotók: Friedrich Ebert Alapítvány.