Barabási Albert László: Nincs szoros összefüggés teljesítmény és siker között

Barabási Albert László fizikus, hálózatkutató a HeroiKon konferencián tartott előadását egy költői kérdéssel indította: miért van az, hogy Albert Einsteint mindenki ismeri, míg a hasonlóan jelentős tudományos eredményekkel rendelkező John Bardeent és James Clerk Maxwellt nem. A titok nyitja abban rejlik Barabási szerint, hogy a teljesítmény és a siker – a közhiedelemmel ellentétben – nincsenek egyenesen arányos kapcsolatban egymással, legalábbis az élet legtöbb területén nem.

A legtöbben azt gondolják, hogy minél nagyobb a teljesítmény, annál nagyobb a siker. Ezt tanítjuk az iskolákban, ezt halljuk otthon. Ki ne találkozott volna a nagy apai intelmekhez sorolható mondattal: „Dolgozzál, fiam, és meglesz az eredménye”. Hát sajnos úgy néz ki, hogy nem mindig.

A Harvardon is oktató Barabási több éves kutatási eredményeire támaszkodva rámutatott arra a tényre, hogy míg a siker közösség által meghatározott tényező, addig a teljesítmény egyéni tulajdonság; így „két egészen más állatfajról” kell beszélnünk, amelyek között az összefüggés bonyolult. Fontos, hogy tudjuk mérni a teljesítményt és a sikert is külön–külön, igaz az életnek csak kevés szegmensén, de a sport az pont egy ilyen terület. 

A jó hír az, hogy igen, a sportban tényleg egyenesen arányos a teljesítmény a sikerrel. A rossz, hogy ez szinte csak a sportban van így. A sportban egyszerű eldönteni, hogy ki a sikeresebb: aki nagyobb teljesítményre képes futásban, sikeresebb az olimpián, hiszen ő a leggyorsabb.

A művészetben például már nehezebb eldönteni, hogy melyik festmény a szebb. Amelyik festőművész alkotásai tetszenek jobban az embereknek, az a sikeresebb művész. A siker mértéke a közösség, míg a teljesítmény csak rólunk szól.

Barabási leszögezte, hogy természetesen a sikeresség elengedhetetlen kelléke a teljesítmény; de a siker maga nem csak rólunk szól, hanem a közösségről is amibe be vagyunk ágyazódva. Miután saját tudományos karrierjének hullámzásait is nagyító alá helyezte, megcáfolta azt a tévhitet, miszerint csak a fiatalok tudnak kreatívak lenni. Kutatásaival bizonyította, hogy nem lehet megjósolni, mikor pattan ki az ember fejéből egy kreatív elképzelés. 

Beszédét végül az elhangzottak kontextusba helyezésével zárta. Rámutatott arra, hogy ha a Hősök Tere egy sikeres kezdeményezés akar lenni, akkor figyelembe kell venni a közösséget is. Majd a Hősök Tere atyja, Philip Zimbardo felé fordulva hangsúlyozta: nem szabad kizárólag arra koncentrálni, hogy mindennapi hősöket neveljünk. Az is a siker kulcsa, hogy egy olyan társadalmat teremtsünk, ahol a hősöket befogadják és értékelik. 

Temetések után lép előre a tudomány

Minden tudományban ismert jelenség, hogy a neves kutatók nehezen válnak meg széles körben elfogadott elméleteiktől, holott a tudománynak egyik alappillére, hogy a fiatal tudósok igyekeznek megdönteni, kiegészíteni a fennálló téziseket.

Barabási Albert Lászlót arról kérdezte a Mandiner, mit szól ahhoz, hogy egyes matematikus kutatócsoportok megcáfolni vélik azokat a matematikai alapelveket, amelyekre a harminc éves tudományos pályája során a bizonyítottan sikeres módszereit alapozta. Ezek a hálózatkutatásra alapozott módszerek bizonyítottan elősegítik például a terrorizmus elleni harcot.

Ez tény, de mi van ha egyszer valaki tényleg megcáfolja a skálafüggetlen hálózatokkal vagy a komplex hálózatokkal kapcsolatos elméleteit? Harminc év alatt az énje annyira összefonódott a tudományos munkásságával, hogy ilyenkor nem olyan mintha valakik a puszta létezését vonnák kétségbe? 

Barabási elismerte, hogy ez egy nehéz kérdés. Természetesen senkinek nem esik jól az ilyen, de leszögezte: az ő elméletének a lényegi magjára vonatkoztatva tudományos bírálatnak még csak nyoma sem található. Amire elvétve születnek kritikus eredmények, azok csak az elméleti magjának egyes hajtásai – majd mosolyogva hozzátette: mindenesetre mindig temetések után lép előre egyet a tudomány.