Akár több százmilliárd forintnyi EU-s támogatás visszafizetésére is kötelezheti Magyarországot az Európai Bíróság, miután az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) lezárta a Közgép Zrt. uniós támogatással megvalósuló projektjeivel kapcsolatos vizsgálatát – írja a Népszabadság. A vizsgálat szerint a szervezet ajánlásai nyomán az Európai Bizottság már készül az eljárásra: a pontos összegről egyelőre nem nyilatkoznak.
Csepreghy Nándor államtitkár korábban elmondta: az OLAF mintegy félszáz, 2007 és 2013 közötti, együttesen nagyjából 500 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás ügyében vizsgálódott, a Népszabadság szerint ebből a Miniszterelnökség ki is gyűjtötte a Simicska Lajos cégéhez köthetőeket: ezek mintegy 162 milliárd forintot tesznek ki.