Orbán: Már építik is a kerítést a horvát határon

2015. szeptember 18. 07:59

A miniszterelnök az állami rádióban jelentette be, hogy péntekre virradó éjszaka már a horvát határon is megkezdődött a határzár kiépítése. Orbán Viktor szerint az első védvonal már pénteken elkészül.

2015. szeptember 18. 07:59

Péntekre virradó éjszaka megkezdődött az ideiglenes határzár építése a magyar-horvát határon, a kerítést 41 kilométeren építik ki, és az első védvonal még a nap folyamán el is készül – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. „Ugyanazt az akciót kell végrehajtani, mint amit végrehajtottunk a szerb-magyar határon” – mondta a kormányfő, közölve, hogy több száz rendőrt és katonát vezényeltek a magyar-horvát határhoz. Tájékoztatása szerint 600 katona már a helyszínen van, a nap folyamán további 500, hétvégéig pedig még másik 700 katona érkezik. Emellett ott van már mintegy 200 rendőr, akikhez pénteken még 100-an, a hétvégén pedig további 500-an csatlakoznak.

A nyugat-balkáni embercsempész-útvonal fennmaradt: Magyarország ugyan meg tudja védeni a magyar-szerb határt, de ez nem szüntette meg a bevándorlóáradat utánpótlását, „azzal kell számolni, hogy Magyarország déli határainál továbbra is elhalad az a hatalmas tömeg, amely korábban Magyarországon keresztül akart Ausztriába jutni” – fejtette ki. A kérdés az – folytatta –, hogy a bevándorlók Horvátországból hogyan folytatják az útjukat. Látható, hogy az egyik ilyen, nem jelentéktelen útvonalat Magyarország felé tervezik, „mi pedig ezt próbáljuk elhárítani” – mondta. „Nincs olyan homokbucka, vakondtúrás, ami mögé el lehetne bújni úgy, hogy azt remélhetné valaki, hogy törvénytelen módon bejuthat Magyarország területére” –fogalmazott.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Brüsszelnek is lett egy pártja Magyarországon – így tartják sakkban az elnökét

Brüsszelnek is lett egy pártja Magyarországon – így tartják sakkban az elnökét
Tovább a cikkhezchevron

Orbán Viktor szerint azonban „amikor helyzet van, akkor mi délről, sem a szerbektől, sem a horvátoktól, nem számíthatunk segítségre”. Rosszabb hír továbbá – folytatta –, hogy Magyarország Nyugatról sem számíthat segítségre, „onnan sem csitul majd a bennünket kritizáló hang”. Szavai szerint az európai média és politika egy részében a liberalizmus egy olyan válfaja érvényesül, amely „öngyilkos liberalizmus”, mert a saját életformánkat sodorja veszélybe. A miniszterelnök reméli ugyanakkor, hogy Szlovénia komolyan veszi a schengeni határvédelmet.

Orbán Viktor arról is beszélt a rádióinterjúban, hogy a magyar hatóságok már fogtak terroristát. Mint fogalmazott, „tudjuk, kik szervezték a magyar állammal szembeni támadást szerb területről”. Hozzátette, az akciót arab és angol nyelven irányították hangosbemondókból „megszervezett médiaháttérrel”. A szerdai röszkei eseményeket úgy kommentálta: Szerbia irányából egy felfegyverkezett támadás érte Magyarországot és a határt védő – és az emberiesség szabályait a legteljesebb mértékben figyelembe vevő – magyar rendőröket, amit Szerbia meg sem próbált megakadályozni.

Mi azt akarjuk bebizonyítani (...), hogy lehet, hogy nagy áradat tart Európa felé, de ha mindenki elvégezné a feladatát, akkor ezt az áradatot meg lehet fékezni, szervezett keretek közé lehet szorítani, és átláthatóvá lehet tenni” – mondta a kormányfő. Utóbbival kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Európa nem tudja, kiket enged be: nem egyszerűen bevándorlási problémáról van szó, komolyan kell beszélni a veszélyről, a terrorizmusról is. Orbán Viktor ismét kiállt ugyanakkor a Magyarország élő muszlim közösség tagjai mellett, akik – hangsúlyozta – értékes emberek. Ezzel kapcsolatban kiemelte: vigyázni kell arra, hogy a keresztény Európa melletti magyar nézetek ne öltsenek iszlámellenes köntöst. Magyarország sosem fog iszlámellenes politikát folytatni – jelentette ki.

Az illegális bevándorlás európai kezelésével kapcsolatban azt mondta: ma minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az illegális bevándorlás utánpótlását megszüntessék, meg kell szakítani ezt „az üzleti láncolatot”. Első a határok megvédése, ezt követően lehet a már bejöttek elhelyezéséről vitázni – erősítette meg álláspontját.

A miniszterelnök politikai bűncselekménynek nevezte azt a felvetést, hogy pénzkérdéseket – a strukturális források egy részének megvonását – összekötnének a bevándorlás – a kvótarendszer – kérdésével. Az uniós forrásokkal kapcsolatban megismételte azt az álláspontját, hogy „gyarmat lennénk”, ha fennmaradnának a hatalmas különbségek az EU-ban újonnan belépő, korábban kommunista országok és a régi EU-tagállamok között. Európa éppen azért dolgozott ki bizonyos gazdasági mechanizmusokat – magyarázta –, hogy az újonnan belépő országok ne gazdasági gyarmatként létezzenek, hanem részt tudjanak venni a fair versenyben.

Rogán Antal eddigi Fidesz-frakcióvezető miniszterelnöki kabinetfőnökké kinevezésével kapcsolatban a kormányfő elmondta: a kabinetfőnöki poszt „a gyengeségek orvoslásához tartozik”. „Túlságosan sok a munka, ami rajtam van (...), nekem is szükségem van fiatalabb emberekre és több segítségre” – fogalmazott.

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2015. szeptember 18. 19:25
Aknamezőt is a rohadékoknak.
Válasz erre
0
0
Minimani
2015. szeptember 18. 14:48
A horvát miniszterelnök most nyilatkozta, hogy regisztráció nélkül a magyar határra szállítanak mindenkit. Csak így, lazán.leszarják. Ők ugyanis nem akarják veszélybe sodorni a turizmust. Mivan? Ilyet lehet mondani? Egyébként pedig a turizmus a magyarokból áll a horvátoknál, jó reggelt!
Válasz erre
2
1
teljesenertelmetlen
2015. szeptember 18. 13:54
Arra senki nem gondolt még, hogy Gyurcsányék nem véletlenül voltak odaát és beszéltek néhány emberrel, pár órával azelőtt, hogy Szerb oldalról támadás érte Mo-ot?
Válasz erre
4
0
pollip
2015. szeptember 18. 13:07
A horvát minelnök mindenkit enged, menjen, amerre akar, mert nem győzik a regisztrációt. Ez akkora bukta!
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!