Lemondott a szegedi egyetem menekültüggyel viccelő kancellárja

2015. szeptember 28. 16:53

Felajánlotta lemondását Devecz Miklós, a szegedi egyetem kancellárja, miután a közösségi oldalán megjelent egyik posztot többen is szexistának találták. Bár a férfi ártatlannak tartja magát, és az egyetem is kiállt mellette, azt mondja, annak érdekében döntött a lemondás mellett, hogy megvédje az intézményt a támadásoktól. A kancellár lemondását Balog Zoltán miniszter elfogadta.

2015. szeptember 28. 16:53

Lemondott Devecz Miklós, a szegedi egyetem kancellárja – írja a hvg.hu. A férfi korábban azzal került a sajtó figyelmébe, hogy közösségi oldalán egy meztelen nőkkel teli csónak fotóját osztotta meg, melyen az a felirat volt olvasható, hogy „Végre normális bevándorlók!”. A posztra az Átlátszó Oktatás hívta fel a figyelmet, amely szerint a vicc szexista. 

Devecz profilja hamarosan eltűnt a közösségi oldalról, majd a kancellár azzal védekezett, hogy meghekkelték az oldalát. Bár az egyetem is kiállt tisztségviselője mellett, a férfi felajánlotta lemondását az emberi erőforrások miniszterének, amelyet Balog Zoltán el is fogadott. 

A Szegedi Tudományegyetem azt közölte, Devecz a hétfői szenátusi ülésen  „megdöbbenését fejezte ki azzal a személyét érintő lejárató kampánnyal kapcsolatban, melynek alapja egy, a véleménye szerint valamilyen formában hamisított bejegyzés a közösségi médiában”. 

A kancellár azzal indokolta döntését, hogy meg kívánja kímélni az intézményt „a személyét érintő támadások következményeitől”. Egyúttal feljelentést is tesz személyiségi jogai megsértése miatt.

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vakand
2015. szeptember 29. 14:32
Ha itt coming out-olt volna hogy melegként sértve érzi magát a fénykép láttán. akkor itt tüntetne ugyanaz a bagázs, hogy igenis ő marad a kancellár.
Bihari Hunor
2015. szeptember 29. 06:18
* A klónozó féreg ismét ÁLPROFILT készített és más személy adatait hamisítja, LOPJA a trollkodásához. Most Szántai Lajos nevével és fényképével él vissza, bűncselekményt követ el, amikor a más személy nevét, adatait, képmását használva hazudozik és gyalázkodik, megtéveszti a fórumozókat. A féreg 2012 óta a profilomat is állandóan klónozza. Ez a klónozott profil jól láthatóan nem az igazi Szántai Lajos profilja, a nevében írt aljas hozzászólások nem Szántai Lajoséi: https://www.facebook.com/mandiner.hu/posts/10153637795651941 Itt a klónozott Szántai Lajos profil: https://www.facebook.com/szantailajos *
Bihari Hunor
2015. szeptember 29. 06:14
* Nem meglepő, ha meghekkelték az oldalát. A ballibeknél bevett gyakorlat a trollkodás, - az ÁLNÉVEN és ÁLPOFÁVAL sőt a profilok KLÓNOZÁSÁVAL, létező személyek neve és fotója alatt hamisított hozzászólás. A Mandineren jól ismert az a KLÓNOZÓ féreg, aki mindig mások profilja mögé bújva aljaskodik. Néhány napja újra megjelent Szántai Lajos profilját klónozva és a nevében HAZUDOZVA, mocskolódva és rögtön akadt 8 fajtársa, akik tetszikelték. https://www.facebook.com/mandiner.hu/posts/10153637795651941 Itt a klónozott Szántai Lajos profil: https://www.facebook.com/szantailajos *
Pentastar
2015. szeptember 28. 23:05
Az amúgy kinek tűnt fel, hogy a levegőért kapkodva szexistázó Lehotai Orsolyának (az átlátszó cikk szerzőjének) a volt munkahelye a SZTE-ÁJK? Esetleg nézeteltérések lehettek anno.? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!