A Miniszterelnökség vezetőjének tájékoztatása szerint az idén eddig 176 ezer illegális bevándorló lépte át a határt. Lázár közölte: a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon. Elmondta: szeptember 15-én 0 órakor új időszámítás kezdődik, akik továbbra is a magyarországi útirányt választják, azoknak tiszteletben kell tartaniuk a törvényeket és a hivatalos belépési pontoknál kell jelentkezniük. A határátkelőn lesz lehetőség a menekültügyi kérelem benyújtására, a jogerős elbírálásig – ami legfeljebb 12-14 nap – jogi védelmet és ellátást biztosítanak az érintetteknek.
A miniszter ezzel kapcsolatban több kérdést is kapott a határ mentére tervezett tranzitzónákról, amikre válaszul kijelentette: Szerbia felé nyitott tranzitzónák nem lesznek Magyarország területén, mert nincs értelme ezek felállításának. Kétfajta csoport lesz a határon: olyanok, akik beadták a menekültkérelmet - őket befogadóállomásokra vihetnék, ugyanakkor az országban szabadon mozoghatnak -, a többiek Magyarország határszélén, illetve Szerbiában várakoznak majd. Az ő ellátásukból Szerbiának is ki kell vennie a részét, és ehhez civil szervezetek – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt – közreműködését is kéri a kabinet.
Beszámolt arról is, hogy a műszaki határzár kiemelt sebességgel épül, az október 31-i határidő akár egy hónappal is lerövidülhet. Az elmúlt időszakban napi 10 kilométer épült. Egy kérdésre azt is mondta, hogy szeptember 15-ig el kell készülnie a határzárnak Röszkénél, a vasúti sínen is. Tudatta továbbá: szeptember végén lehet meg az a törvényi felhatalmazás, ami a migrációs válsághelyzetben bizonyos többletfeladatokra hatalmazhatja fel a honvédséget.