„Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával. Ezt valakik, valahol, valamikor eldöntötték, amit mi megörököltünk. Ez a mi helyzetünk. Ez egy adottság. Ezt senki nem kifogásolhatja se így, se úgy. Nekünk kell ezzel együtt élnünk. De mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt, nyugati irányba különösen nem, hogy ők is éljenek együtt nagy számú roma kisebbséggel. Sőt, amikor ennek a roma kisebbségnek egy része Kanada felé megy, akkor inkább azt akarjuk világossá tenni, hogy szeretnénk, ha maradnának, és rendeznénk a velük való együttélés nagy kérdéseit, hogy maradhassanak.”
Erről beszélt Orbán Viktor a magyar külügyi misszióvezetők értekezletén. A miniszterelnök annak kapcsán beszélt erről, hogy amellett érvelt: Magyarország nem szól bele abba, mely nemzet kikkel akar együttélni, kiket akar befogadni, de azt sem akarja, hogy mások szóljanak bele abba, kiket fogadjon be Magyarország.
A videón 24:57-től hallgatható meg ez a rész.