Hozzátette azonban, hogy a napokban újabb tömegekre számítanak. Információi szerint most azok indultak útnak, akiket a görög szigetekről átszállítottak a szárazföldre, Athénba, és ez azt jelenti, hogy néhány napon belül legalább 20 ezer emberre lehet számítani. „Ezek a számok szörnyűek” – ismerte el, és hozzáfűzte, hogy bizonyára fennakadások is lesznek a regisztráció során, mert 10 ezer embert lehetetlen nyilvántartásba venni egyetlen nap alatt.
Ausztria tízezer emberre számít
Közben a burgenlandi rendőrség szóvivője közölte: zízezer embert várnak vasárnap a nickelsdorfi (Miklóshalma) határátkelőnél.
Vasárnap délig négyezer migráns érkezett az osztrák-magyar határhoz, a rendőrség tájékoztatása szerint tudják kezelni az emberáradatot. Az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint a nickelsdorfi migránsáradat szintén kedden szigorodó szabályokkal van összefüggésben.
Az embereket a határtól különvonatokkal és buszokkal viszik a bécsi Westbahnhofra, ahonnan Németország fele utaznak tovább. Szombaton 6600, pénteken csaknem 7000, csütörtökön pedig 7500 menekült érkezett Nickelsdorfba. Az osztrák fővárosban a rendőrség közlése szerint vasárnap délután nyugodt volt a helyzet, jelenleg 500-an vannak a Westbahnhofon és 150-en a Hauptbahnhofon.