Százezren juthatnak földhöz

2015. augusztus 30. 10:18

Csaknem 102 ezer gazda élhet az állami földek megvásárlásának lehetőségével – közölte a Földművelésügyi Minisztérium. A program ősszel indul, amelyben kizárólag helyben lakó magyar állampolgárságú földműves vehet részt.

2015. augusztus 30. 10:18

Mintegy 102 ezer gazda élhet az állami földek megvásárlásának lehetőségével annak alapján, hogy kizárólag helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet; a program már ősszel elindul – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére.

A tárca írásos válaszában ismertette: az állami tulajdonú földek értékesítéséhez szükséges intézkedések részletes kidolgozása folyamatban van. Az érintett állami földterület mintegy 350 ezer hektárnyi, ez az összes magyarországi mezőgazdasági művelési ágú termőföld körülbelül 6 százaléka;  szántókat, legelőket, gyümölcsösöket érint majd a program, illetve van olyan halastó is, amely bekerülhet a programba.

Az FM megerősítette, az értékesítés nyilvános lesz, a három hektár alatti területeket nyilvános hirdetéseken, három hektár felett pedig a megyei jogú városokban szervezendő nyilvános árveréseken értékesítik. A megvásárolható földekre 20 éves elidegenítési, terhelési tilalmat jegyeznek be, valamint az államot korlátlan visszavásárlási jog is megilleti – idézte fel a minisztérium. Megerősítették, a kormány kedvezményes hitelkonstrukció kidolgozására kérte fel a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy minél több gazda tudjon élni a lehetőséggel.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy az állami földek egy részének értékesítéséről szóló terv elkészítésére kérte fel a kormány Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert és a nemzeti földalapot. A területeket bérleti szerződéssel együtt adják el – mondta, megjegyezve ugyanakkor, hogy szerinte – a most lefektetett szabályok alapján – a jelenlegi bérlők kétharmada, négyötöde nem tud majd vásárolni.

Az árveréseken a helyi piaci ár plusz 10 százalék lehet a minimális kikiáltási ár , „a kormány nem lát lehetőséget kedvezményes értékesítésre”. A helyi piaci ár plusz 10 százalék alatt nem adják el a földet. Az árverések lebonyolítása még az idén megkezdődhet. Jelezte továbbá, hogy a földeladásból befolyó összeg működésre nem költhető, az ország nem élheti fel ezt a pénzt, abból az állami vagyont kell gyarapítani.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. augusztus 30. 22:53
HAHHAHAAAAA!!!!!! Előre a legnagyobb MUTYIHOZ! ÉLJEN A PÁRT! Ennél komolyabban már nem kell klientúrát építeni: 1. kiosztjuk a haveroknak a földbérletet (a pártirodában döntjük el, ki kaphat földet, műkörmös vagy gázszerelő: tökmindegy, csak a "mi emberünk" legyen) 2. ingyen odaadjuk neki Kész. Ennyit a "családi gazdaságok"-ról. A legkártékonyabb rezsim Rákosi óta. Kéne egy békemenet, hogy lássuk, kik az agyhalottak, akik ezt támogatják.
Pál Pusztai
2015. augusztus 30. 20:03
Ez jó.Először veszünk IMF hitelből MOL részvényt 500 milliárdért.Nehogy kirúgják az oroszok a Fideszt pénzelő Hernádit. Aztán benyalunk csontig a németeknek és dupla áron megvesszük a gáztárolókat. Az amcsiknak is nyalintunk egyet és bőkezűen fizetünk a Budapest bank átvételéért.Indok:az állami vagyon növelése.Változik a helyzet. Már most lassul a gazdaság kell a lé.Azt kell eladni ami van.A föld.Két legyet ütnek egy csapásra. 102ezer vásárlás 102ezr szavazat.A befolyó 150 milliárd se kutya. Arról,hogy ezek a földeladások,birtok méret változások mit okoznak segítik vagy hátráltatják a magyar mezőgazdaságot senki nem beszél. Egy a fontos. Helyi lakos legyen. Az ,hogy a megszerzett földdel mit akar csinálni az nem fontos.
katus
2015. augusztus 30. 15:15
http://www.kontrollblog.com/2014/05/ha-egyszer-az-emberek-rajonnek-kik-onok.htmlhttps://www.youtube.com/watch?v=liDrs2OeoB0 "Az államnál nincs nagyobb tolvaj "- Godfrey Bloom
brekker
2015. augusztus 30. 14:14
"Ángyán szerint valószínű, hogy a nagybirtokos cégek részvényesei, cégvezetői vagy rokonaik „földművesként”, a jelenleg is törvényes 300 hektáros léptékben veszik majd meg a területeket úgy, hogy adott esetben a hozzájuk közel álló cég jelenleg is bérli őket az államtól, vagyis – mivel hivatalosan terheltnek számítanak – jóval olcsóbban juthatnak hozzá. „Egy kiterjedtebb családban vagy érdekkörben így akár több tízezer hektárt is össze lehet szedni” – véli Ángyán." "Ezen az úton az állam eszköztelen marad egy ténylegesen a közjót szolgáló agrár- és vidékstratégia megvalósításában, és a településeknek sem marad földjük." http://mno.hu/belfold/angyan-katasztrofalis-munkanelkuliseg-johet-1295906
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!