Most már biztos, hogy az orosz cég újíthatja fel a 3-as metró szerelvényeit

2015. augusztus 05. 19:25

A Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezte a BKV-nak, hogy megkösse a szerződést a 3-as metró szerelvényeinek felújítására az orosz Metrowagonmash-sal.

2015. augusztus 05. 19:25

A BKV aláírhatja a 3-as metróvonal szerelvényeinek felújításáról szóló szerződést a közbeszerzési eljáráson nyertes orosz Metrowagonmash-sal. A közlekedési társaság szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezte a szerződés megkötését, ezt a BKV a lehető leghamarabb megteszi.

A Közbeszerzési Döntőbizottság honlapján is elérhető határozat szerint a BKV több dokumentummal is bizonyította, hogy a 3-as metró szerelvényei rossz állapotban vannak, a testület pedig megállapította a kiemelkedően fontos közérdek védelme szükségességét. A döntőbizottság álláspontja szerint a szerződés megkötésének engedélyezése meghaladja a szerződéskötéssel járó hátrányokat.

A BKV július 8-án hozott döntést arról, hogy a Metrowagonmash nyerte a járműpark korszerűsítéssel egybekötött felújítására és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök szállítására kiírt tendert, de annak eredményét az érvénytelen ajánlatot adó észt Skinest Rail megtámadta. Az egyetlen érvényes ajánlatot adó orosz cég 219,1 millió euróért (69 milliárd forint) végzi el a 37 darab, hat kocsiból álló szerelvény felújítását. A járművek garantált élettartama 25 év.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2015. augusztus 06. 07:15
Miticsinszkij Masinosztrojítyelníj Zavógy. Ez megvan?
gudmen
2015. augusztus 06. 01:00
azé nem ujjak..me nem stadion..és naponta több ember utazik rajta..mintahány nézö van egész évben az összes csuti által felhuzott hodályokba..
vakhangya6
2015. augusztus 05. 22:49
A felújított metro kocsik is majd ugyan úgy vezető beavatkozása nélkül is tudnak majd közlekedni, mint ahogy már a 4.-es metró is megy?
3M..
2015. augusztus 05. 22:37
Kínából is voltak, hirtelen kelendő lett a magyar bor arrafelé.(fél hegyoldal) gondolom ismered. Ezek az magyarok pénzén üzletelnek, fizettetik az útjaikat(Kókástól). Ők nagyot kaszálnak, a paraszt meg jó esetben palackoz. És a többi........ Vak aki nem látja, és köztudott. Ebben semmi új, mondják erre munkahely teremtés. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!